Sosem fogom elfelejteni, amikor először jöttem New Yorkba. Az már a genetikám része lett. És amikor máson is ugyanazt az izgalmat és kìváncsiságot érzem az engem is feltölt….

A 18 éves magyar fiú, aki velem tölti a hétvégét a generációját teljesen meghazudtolja. És nem tudom, hogy ez csak neveltetés kérdése e vagy más is…

Mindenesetre a 48 óra azt is megmutatja, hogy amikor a Gen Z káros és buta elemeiről beszélek itt, akkor annak nagyobb az igazság alapja, mint szeretnénk.

Mert butának, arrogánsnak lenni 18 évesen épp olyan választási lehetőség, mint tudatosan egy másik stílust választani, mint ahogyan azt M. is teszi. Így el is jutott Amerikába 18 évesen, értékeli is, és tudja, hogy ezek nem járnak alanyijogon.

Boldog is lesz az életében - és direkt nem sikert irtam, ami ma egy felfujt lufit jelent.

Mi történik közben világban?

Itt azért a baj nem kicsi! Állítólag amint végighaladt a sorfal előtt, csiripelni kezdtek a madarak, a térkő szinte felemelkedett a lába alatt és víz fakadt még ott is, ahol nem kellett volna. (…

️Menczer Tamás is nekiment Orbán Anitának, aki azzal dicsekedett, elsötétítette és kiürítette a Külügyminisztériumot!

A videó, amiben elmagyarázom, miért jelentettem fel Magyar Pétert a Központi Nyomozó Főügyészségen már a 10. helyen van a Youtube TOP100-as hájp listáján! Köszönöm nektek, hogy segítitek a…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média