Érdekesek ezek a hírek arról, hogy Orbán Viktor Szerbiában van. Pedig az igazmondó miniszterelnök azt mondta, hogy egy luxusjachton KLÍMÁZIK!

Sosem fogom elfelejteni, amikor először jöttem New Yorkba. Az már a genetikám része lett. És amikor máson is ugyanazt az izgalmat és kìváncsiságot érzem az engem is feltölt….

A 18 éves magyar fiú, aki…

Itt azért a baj nem kicsi! Állítólag amint végighaladt a sorfal előtt, csiripelni kezdtek a madarak, a térkő szinte felemelkedett a lába alatt és víz fakadt még ott is, ahol nem kellett volna. (…

️Menczer Tamás is nekiment Orbán Anitának, aki azzal dicsekedett, elsötétítette és kiürítette a Külügyminisztériumot!

A videó, amiben elmagyarázom, miért jelentettem fel Magyar Pétert a Központi Nyomozó Főügyészségen már a 10. helyen van a Youtube TOP100-as hájp listáján! Köszönöm nektek, hogy segítitek a…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média