Régi tervem, hogy csinálok egy ilyen sorozatot, amiben feltérképezem a Tisza-szavazótábor (vagyis reálisabban fogalmazva: Magyar Péter szektája) szociológiai-demográfiai hátterét. Azt, hogy milyen társadalmi csoportok, illetve milyen, viszonylag jól körülírható embertípusok képezik a tábort, különösen annak eltökéltebb részét, a bázist.
Az egyes típusokba tartozók között valószínűleg sokan, sok ismerősüket fel fogják ismerni a következő hetekben a sorok között. Írjátok meg kommentben, ha van ilyen.
Eredetileg azzal a típussal kezdtem volna, amelyről egyszer már posztoltam is korábban, de az elmúlt napok eseményei felülírták a tervet. Olyannyira, hogy egy mindenki által látható, nyilvános példával tudom bemutatni azt a típust, amellyel végül is elindítjuk ezt a sorozatot. Ez az élő példa csak egy szűkebb altípus a nagyobb kategóriában, de ezekben a napokban – részben – róla szól a közélet. Ő pedig: Szily Nóra.
Ha valaki esetleg egy barlangban élte volna át az elmúlt napokat (vagy szigorúan a családjával töltötte a Karácsonyt, „szellemi böjtben”, azaz nem fogyasztott semmilyen médiaterméket, így vonult el a világtól), akkor a lényeg: Szily Nóra az alákérdezős, nyálcsorgatós, csontig benyalós interjú iskolapéldáját készítette el Magyar Péterrel. Ezt már rengetegen, rengeteg helyen elemezték, jelen írásnak nem is ez a célja. De Szily Nóra megtestesít egy típust. A tiszások egyik fajtáját. Esetükben nem csak a mezei tiszás szavazók, támogatók egyik típusáról beszélhetünk (akikről a következő hetekben fogunk), hanem azokról, akik kifejezetten aktívan tolják a szekeret.
De ki is az a Szily Nóra? - merülhet fel jogosan a kérdés sokakban. Szily Nóra egy bulvárpszichológus. Egy titulussal rendelkező, azt ügyesen kihasználó, sekélyes médiaceleb. Aki emberek százezreit képes átverni a negédes, jóemberkedő, ál-empatikus, színes-szagos csillámporba mártott és díszdobozba csomagolt lófaszburgerekkel, amiket árul, amikkel kufárkodik. Legyünk tárgyilagosak: a saját szempontjából jól, kiválóan csinálja. A semmi, a nagy nulla eladásában régóta profi. De valójában nem csak a semmit árulja. Hanem gátlástalanul manipulál is. A szeretetről, megértésről, empátiáról, toleranciáról szóló porhintések közepette gyűlöletet is árul. Részben a kormány és Orbán Viktor ellen. De tágabban tekintve, minden ellen, ami nem az ő világukról, az ő felkentségükről szól.
Még Tolerancia- meg Esélyegyenlőség Díjat is kapott. Utóbbiban többek között Lakatos Márkkal osztozik. Ezek folyton díjazzák is egymást. Szily Nóra nincs egyedül. És persze, nem is ő a legnagyobb gazember ebben a körben. Vannak még számosan. Mérő Vera, Perintfalvi Rita, Péterfy-Novák Éva... Molnár Áron, Nagy Ervin, Ágoston László, Alföldi Róbert, hogy férfiakat (?) is mondjunk. A baloldali-liberális elit különböző figurái (vagy azok gyerekei), sokáig lehetne őket sorolni. Látszat-jótékonykodnak, jogvédenek, bájgúnárkodnak... miközben végtelenül lenéznek és gyűlölnek mindenkit, aki nem ők. A vidéki embereket különösen. A belpesti értelmiségen belül is egy szűk, kiváltságos réteg ők: a posztkommunista kulturális- és médiabirodalom utóvédharcosai. Akik egykoron teljhatalommal rendelkeztek. Vagy az ehhez tartozó formális vezetői pozíció, vagy a puszta megmondóemberi státuszuk miatt. Ők irányították a közbeszédet, a kultúrát, és ezáltal a politikát. (Ahogy Andrew Breitbart fogalmazott: a folyón a kultúra van följebb, onnan folyik a víz lefelé a politikához.) Ők döntötték el, hogyan gondolkodik a tömeg. Ők fingták a passzátszelet.
Ám szép lassan, fokozatosan elvesztették a kulturális monopóliumukat. És emiatt végtelenül gyűlölik Orbán Viktort és a Fidesz-kormányt. Szeretik-e Magyar Pétert? Dehogy szeretik! Nem szeretnek ezek senkit sem, saját magukon kívül. A „saját maguk” alatt nem csak személy szerint őket, hanem a közéjük valókat értjük; Gyurcsány Ferenccel, Bajnai Gordonnal, Karácsony Gergellyel tényleg eszmei közösségben voltak, őket tényleg „szeretik”.
A korábbi reménységeik bukása után érkező, nettó elmebeteg Márki-Zay Pétert már szintén nem szerették, de benyelték, abban a reményben, hogy ő majd végre megbuktatja a zorbánt. (Láttuk, ebből mi lett.) Most – az egyébként kommunista baloldali családból származó, de igazi opportunistaként közben a jobboldalt is megjárt – Magyar Péternek is azért ácsolnak színpadot, mentegetik őt vérlázító módon (olyanokért, amiknek a töredékkért azonnal meglincselnének bármilyen másik férfit), mert az utolsó zsetonjaikat is rá tették fel.
A jobboldalisággal – vagy általában bármilyen szimpatikus vonással – nehezen vádolható Kende Péter úgy fogalmazott négy évvel ezelőtt, a választást követően: a magyar baloldal végérvényes vereséget szenvedett. Olyannyira igaza volt, hogy a baloldali pártok szépen mentek is azóta a levesbe. És a szavazóikat begyűjtötte egy ilyen azonosíthatatlan, semmifajta valódi identitással, alappal nem rendelkező, a napnál is világosabban láthatóan mesterségesen felpumpált, masszív külföldi pénzekkel megtámogatott torzszülött-formáció: a Tisza „párt”. OK, persze, egy formálisan létező párt volt korábban, ez jogi-adminisztratív okokból kapóra jött, de mára pontosan ez lett belőle: egy politikai Frankenstein. Ami nyilvánvalóan el is fogja pusztítani az alkotóit. Magyar Péterestől, Mannfred Weberestől, Szily Nórástól. A sötét erők ébredése elmarad. A magyar baloldal végérvényes veresége után négy évvel bekövetkezik a posztkommunisták és gyerekeik tömegkulturális hegemóniájának teljes összeomlása is.

Ez az írásom eredetileg kedden jelent meg, vezércikként a Pesti Srácok oldalán. Egy 7 részesre tervezett sorozat első részeként. A soron következő, legfrissebb részt mindig ott tudjátok majd elsőként elolvasni. Jövő kedden folytatjuk a következő csoporttal...
Közben ha eszetekbe jutnak bizonyos, jól körülírható, egyértelműen jellemezhető embertípusok, akikről még nem írtam, és most megveszekedett tiszások, bátran írjátok meg kommentben. Ahogy azt is, ha az itt olvasottakban ráismertetek valakire (nyilván az említett neveken kívül).