Tegnap egy új magyar Bogányi zongorát ajándékoztunk Törökország legújabb hangversenytermének a Magyar-Török Kulturális Évad keretében. A magyar innovációs terméket a feltaláló, Gergely Bogányi zongoraművész mutatta be Ankarában, egy nagy sikerű Liszt-Bartók-Kodály koncert keretében. 🤝🇹🇷 (A koncert elején Mátis Viktor nagykövet részvétét fejezte ki a pár órával korábbi Ankara melletti robbantásos merénylet áldozatai emlékére. A koncert megtartását ez az esemény nem befolyásolta, a kinti magyarokat, művészeket és a delegációt nem érintette.) #magyartörökkulturálisévad

Washingtonban, az EU-elnökség képviseletében a G20 pénzügyminiszterek és jegybankelnökök tanácskozásán.
👉Növelni kell a nemzetközi fejlesztési bankok szerepét a válságok kezelésében, ennek érdekében…

Nem ígérhetek csodákat, de azt megígérhetem, hogy a magyar elnökség minden általa felvállalt ügyben tesz egy lépést előre, ezzel elősegítve az Európai Unió versenyképességének javítását.

A mai napot az…

Benjamin Haddad francia EU-ügyi miniszterrel a budapesti Európai Politikai Közösség és az Európai Tanács informális ülését készítettük elő Párizsban.

Az Európai Gazdák 2024. évi Kongresszusán, Bukarestben mutattam be a gazdaközpontú 2027 utáni Közös Agrárpolitikáról a héten elfogadott következtetéseket.

A gazdák jövőjéről csak velük egyetértésben…

Az elmúlt hetven évben nem álltunk ilyen közel a világháborúhoz. Mindenki látja, de mindenki úgy tesz, mintha nem látná. A király meztelen.

Ideje kimondani: az európai vezetők, a brüsszeli bürokraták…

Nem a ruha teszi a szabadságharcost és nem a duma teszi a szabadságharcost.
Csak a tettek számítanak. A tettek pedig magukért beszélnek.

- Orbán Viktor -

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média