Rablások elkövetőjét keressük

A rendőrök a lakosság segítségét kérik a felvételen látható férfi azonosításához.

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság 02000/64/2024. bűnügyi számon eljárást indított rablás bűntett gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.

Egy férfi február 22-én nem sokkal délután fél kettő előtt, maszkkal a fején bement az egyik pécsi gyógyszertárba, majd követelte az eladótól a napi bevételt. Miután a pénzt megkapta, elmenekült a helyszínről.

Február 26-án 10 óra után pár perccel, egy férfi ugyancsak maszkkal a fején az egyik pécsi dohányboltba ment be, majd felszólította az eladót a napi bevétel átadására. Az eladó a kérésnek nem tett eleget, így a rabló üres kézzel távozott.

Aznap 12 óra 45 perc körül Pécsett, az egyik élelmiszerboltba tért be egy férfi, arcát szintén maszk takarta, majd fizetéskor a pénztárostól követelte a bevételt. Ezután a pénztárost félrelökte, a kasszából kivette a pénzt, majd elmenekült. Az elkövető kezében mindhárom esetben lőfegyver vagy annak utánzata volt, azonban egyik eset során sem sérült meg senki.

Alaposan feltételezhető, hogy mindhárom bűncselekményt ugyanaz az ember követte el.

A férfi középkorú, körülbelül 172-175 cm magas, átlagos testalkatú, kissé pocakos, normál járású. Az elkövetéshez sötétkék vagy kékesszürke, kifordítható, cipzáras, kapucnis pulóvert viselt, amely belül világosszürke. A dohánybolti rablásnál a melegítőfelsőt feltehetőleg a világosszürke oldallal kifelé hordta. Középszürke, lábszárainál szűk, vagy szűkített melegítőhöz hasonló pamutnadrágot, valamint sötétbarna, hosszú, fűzős túrabakancsot viselt. Viselkedése nyugodt, nem erőszakos. Az elkövetéshez kezein egyszerhasználatos nylon kesztyűt és fekete színű, teljes arcot takaró, szemeinél kivágott maszkot (feltehetően kivágott sapkát) viselt. A sapka vélhetően végig a fején volt, amit az elkövetés időpontjában maszkszerűen lehajtott. A maszk alatt egy világoskék orvosi szájmaszkkal takarta el az arcát. Kezében egy kisebb, fekete, vékony csövű, fegyvernek látszó tárgyat tartott.

A férfiról több videófelvétel készült.

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság kéri, hogy aki a felvételen látható férfit felismeri, tartózkodási helyéről vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a 06-72-504-400-as telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 Telefontanú zöldszámán, a 112 központi segélyhívó telefonszámon, vagy jelentkezzen személyesen a főkapitányságon. (Pécs, Vargha Damján utca 1.)

Megújúlunk
L Á N C R E A K C I Ó néven megyünk tovább. További részletek hamarosan

Az illegális migráció megállítása az egyik legfontosabb kérdése a közelgő európai választásoknak!

A baloldali többségű EP cudar munkát végzett e-téren. Ezért kell a jobboldalra voksolni júniusban!

„Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.

Hogy fájt, mikor csúfoltak és kínoztak
És sokszor jobb lett volna lenni rossznak,

Mert álom a bűn és álom a jóság,
De minden álomnál több a valóság,…

A Szent György-hegy turisztikai újjáélesztésénél fontos szempont volt az itt élők érdekeinek figyelembe vétele mellett a törékeny természeti környezet megőrzése.

A Kisfaludy Program támogatásának…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média