„Ha jó okot adsz egy nőnek a küzdelemre, száz férfi erejével fog harcolni."
Hajrá, Judit!

A Szent György-hegy turisztikai újjáélesztésénél fontos szempont volt az itt élők érdekeinek figyelembe vétele mellett a törékeny természeti környezet megőrzése.

A Kisfaludy Program támogatásának…

A baloldal a múltban is és a jelenben is folyamatosan a keresztény embereket, hívőket, egyházakat fenyegeti!

A közösséget építjük minden településen!
Ma a Nógrád megyei Vizsláson ültettünk több fát és találkozhattam a helyi és környékbeli kereszténydemokratákkal.

Hogy miért fontos a magyar falvak fejlesztése

Az interjúból kiderül.

Hajrá, falvak!

Összenő, ami összetartozik!

A DK, az MSZP és a Párbeszéd stratégiai együttműködésről szóló megállapodást kötött. Már nem is titkolják, hogy valójában Gyurcsány Ferenc irányítja Budapestet.

Karácsony…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média