Versenyképesség, szakképzés, demográfia, kultúra, felsőoktatás.
Megjelent a Demokrata interjúm.

Grandiózus ókori kiállítás a Szépművészetiben

️Mezopotámia mindannyiunk számára ismerős a bibliai történetekből, vagy éppen mondavilágunkból.

️Nekünk, magyaroknak pedig különös kötődésünk van…

A mai napon egyeztettem az egyházi fenntartású felsőoktatási intézmények képviselőivel arról, hogy mi a vallásos képzés feladata és küldetése a fiatalok nevelésében.

️Szellemi és lelki pásztorokra van…

A magyar felsőoktatás azért újult meg, hogy sikeres fiataljaink legyenek

️A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájával folytattam egyeztetést, amelynek fókuszában a diákok karrierívének…

Az európai versenyképesség hanyatlása a legsúlyosabb kihívás, amivel szembe kell néznünk.

Ez volna tehát a helyzet, amivel a magyar elnökség folytatja a munkáját. Ilyenkor az a feladatom, hogy az…

Peti, pont úgy beszélsz, mint anno Gyurcsány, a teljes balos sajtó meg a Heti Hetes nagyágyúi.

,,Az igazság elől nem bújhat el az ember azzal, hogy megfutamodik."

Agatha Christie

Péterem, elmélkedj egy kicsit a krimi koronázatlan királynőjének időtálló szavain.

Na, jó, segítek.

Ha lefújod a…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média