Az európai versenyképesség hanyatlása a legsúlyosabb kihívás, amivel szembe kell néznünk.

Ez volna tehát a helyzet, amivel a magyar elnökség folytatja a munkáját. Ilyenkor az a feladatom, hogy az Európai Parlamentben bemutassam, hogy mit javasol Magyarország ebben a helyzetben.

A magyar álláspont szerint ezeken a bajokon csak akkor lehetünk úrrá, ha változtatunk. Tehát az Európai Uniónak változnia kell.

És mi az elnökségünk munkájával ennek a változásnak akarunk a katalizátorai lenni - jelentette ki Orbán Viktor.

Peti, pont úgy beszélsz, mint anno Gyurcsány, a teljes balos sajtó meg a Heti Hetes nagyágyúi.

,,Az igazság elől nem bújhat el az ember azzal, hogy megfutamodik."

Agatha Christie

Péterem, elmélkedj egy kicsit a krimi koronázatlan királynőjének időtálló szavain.

Na, jó, segítek.

Ha lefújod a…

Helytállunk földön-vízen-levegőben!

Hogy néz ki belülről a KC-390 Millennium szállítórepülőgépHogyan segítettek katonáink a dunai árvíz elleni védekezésben

️ A HadErő mai adása visszanézhető bármikor a…

Orbán Viktor:

Mi hiszünk Európában, hiszünk az Európai Unióban. Éppen ezért szeretnénk megváltoztatni, nem pedig tönkretenni. Ez a célja a Patriótáknak is.

Gyekiczki Márton nyilvános idegrohama Gyurcsány Ferenc idegességének bizonyítéka, Ferenc ugyanis nagyon fél, nagyon ideges attól, hogy 2026-ban kiesik a Parlamentből! És nem ok nélkül!

Magyar Péter…

MOST SZÓLUNK

Magyar Péter NEM FOGJA FELJELENTENI DEUTSCH TAMÁST, MERT:

1. Túl gyáva hozzá

2. Ha elhasal a bíróságon, az rém kellemetlen arcvesztéssel járna számára

Márpedig ha a feljelentés megtörténik,…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média