A cirkusz és a csúsztatások helyett beszéljenek a tények. Így támogatjuk a fiatal gazdálkodókat:


A most záródó Vidékfejlesztési Programban csaknem 2300 fiatal gazda pályázott sikeresen különböző konstrukciók keretében és nyert el 66 milliárd forint számukra célzott támogatást. Ezen belül több mint 1200 gazdálkodó 15 milliárd forint induló támogatásban részesült.

2024-ben már több mint 7300 fiatal gazda 252 ezer hektár után nyújtott be többlettámogatás iránti támogatási igényt, ami hozzávetőlegesen 30 ezer forintot jelenhet számukra pluszban hektáronként.

A lehető legnagyobb, +15% támogatási többletintenzitást biztosítunk a fiatal gazdáknak, ha beruházási támogatást vennének igénybe vagy gazdaságot vesznek át az idősebb generációtól.

Elkülönített pályázati felhívások jelentek meg az elmúlt években is a kisebb és nagyobb fejlesztések támogatására, így a fiatal gazdáknak soha nem kellett a nagyobb gazdálkodókkal versenyezniük.

Kifejezetten segíti őket a mezőgazdasági kisüzemek fejlesztéséhez biztosított támogatás is.

Tavaly egyszerűbbé vált a földszerzés a fiatal gazdák számára azzal, hogy tíz hektárig kifüggesztés nélkül vásárolhatnak földet a gazdálkodók.

Mindezekből is jól látszik, hogy az Agrárminisztérium minden eszközzel segíti a fiatal gazdálkodókat, hiszen a generációváltás sikere a magyar mezőgazdaság jövőjének záloga!

Mi az egyetlen módja a migráció megállításának? Részlet Orbán Viktor strasbourgi nemzetközi sajtótájékoztatójából.

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média