A helyek fele már betelt! Már csak augusztus 9-ig lehet jelentkezni az ingyenes informatikai alapozó képzésre, az #Újratervezés 2.0 programra. Az intenzív, munka mellett is elvégezhető 4 hetes képzést nemcsak azoknak ajánlom, akik fontolgatják, hogy programozói pályára lépnek, hanem mindenkinek, aki alapvető digitális képességeit szeretné fejleszteni. ️ A tavalyi kurzus tapasztalatai ugyanis azt mutatják, hogy a befektetett munka megtérül, hiszen azoknak akik elvégezték a képzést, munkájuk stabilabbá vált. ️ Akik pedig a ráépülő programot is elvégezték, már szinte kivétel nélkül elhelyezkedtek a munkaerőpiacon.

A szervezők ezúttal 10.000 jelentkezőt várnak, a helyek fele pedig már az első héten betelt.
Azok számára, akik nem akarnak lemaradni, további részletek elérhetők a www.ujratervezes.nive.hu oldalon.

A magyar emberek erőfeszítéseinek köszönhetően sikerrel visszaszorítottuk a koronavírus-járvány harmadik hullámát, így ismét hagyományainkhoz híven, a magyar államalapítás ünnepéhez méltóan…

A Batthyány család levéltári okleveleinek megvásárlásáról tartott sajtótájékoztatón elmondott beszédem alább olvasható:

"Tisztelt Főigazgató Úr!
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Mindenkinek vannak otthon a…

Már lehet jelentkezni a harmadik oltásra! A világ számos országából hallunk fenyegető híreket a közelgő negyedik hullámról, újabb és újabb vírus mutációkról. Azzal tudjuk csökkenteni a koronavírus…

✌Azért örülök a sok-sok bősárkányi fejlesztésnek, mert nem csak az önkormányzat a kedvezményezettje, hanem az egyházközség és a civil szervezetek is.

‍‍️ Az önkéntes tűzoltók, a polgárőrök, a…

Egyre gyakoribbak, szervezettebbek és kifinomultabbak a támadások a magyar határon. Idén eddig 53 ezer esetben kellett emiatt intézkedni.

A támadásokkal szemben csak felkészülten, bátran és…

Lőrincz Tamás a világ tetején
Az olimpiai ezüstérmes, világ- és négyszeres Európa-bajnok birkózónk a kötöttfogásúak 77 kilogrammos súlycsoportjában állhatott az olimpiai dobogó legfelső fokára…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média