7 évvel ezelőtt ezen a napon szenvedte el Irakban a jazidi közösség az Iszlám Állam terrorszervezet népirtását. Az üldözött keresztényeket és a jazidiakat összeköti a sors és a szenvedés: a dzsihadisták több mint 3️⃣0️⃣0️⃣0️⃣ jazidit mészároltak le egyetlen nap alatt, több mint 7️⃣0️⃣0️⃣0️⃣ embert hurcoltak rabszolgaságba, és közel félmillióan kényszerültek menekültlétbe.

Ma rájuk emlékezünk, és értük cselekszünk. 👉 A Hungary Helps - Magyarország segít program támogatásával épülhetett fel az a pékség a khankei menekülttáborban, ami a márciusi iraki látogatásom alkalmával még építés alatt állt, néhány héttel ezelőtt pedig már ki is nyitotta kapuit, hogy az ott élő jazidiaknak megélhetést, szakképzést, és ezáltal jövőt biztosítson.

✌Azért örülök a sok-sok bősárkányi fejlesztésnek, mert nem csak az önkormányzat a kedvezményezettje, hanem az egyházközség és a civil szervezetek is.

‍‍️ Az önkéntes tűzoltók, a polgárőrök, a…

Egyre gyakoribbak, szervezettebbek és kifinomultabbak a támadások a magyar határon. Idén eddig 53 ezer esetben kellett emiatt intézkedni.

A támadásokkal szemben csak felkészülten, bátran és…

Lőrincz Tamás a világ tetején
Az olimpiai ezüstérmes, világ- és négyszeres Európa-bajnok birkózónk a kötöttfogásúak 77 kilogrammos súlycsoportjában állhatott az olimpiai dobogó legfelső fokára…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média