A Batthyány család levéltári okleveleinek megvásárlásáról tartott sajtótájékoztatón elmondott beszédem alább olvasható:

"Tisztelt Főigazgató Úr!
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Mindenkinek vannak otthon a felmenőitől örökölt családi ereklyéi. Legyen szó bármilyen banális tárgyról, ezek a relikviák gondolkodásra késztetnek bennünket.

Elképzeljük, hogyan éltek felmenőink, milyen gondokkal kellett megküzdeniük, miben lelhették örömüket, hogyan élhették meg az adott tárgyhoz kötődő pillanatokat, és milyen emberek lehettek ők a hétköznapokban. Ezek az emléktárgyak jellemzőek az adott családra, s a hozzájuk kötődő anekdoták pedig részét képezik önképünknek, személyiségünknek.

Ilyen értelemben a nemzet is olyan, mint egy család. Azzal a különbséggel, hogy létezése és emlékezete általában jóval szélesebb intervallumot ölel fel, mint amikre a családok vissza tudnak emlékezni. De vannak olyan családok is, amelyek története egybeforr a nemzet történetével. A Batthyány család, amely még Luxemburgi Zsigmond királyunktól kapta első birtokát, bizonyosan ilyen család.

Ilyenkor az a különös helyzet áll elő, hogy a családi emléktárgyak egyben a nemzet emléktárgyai is lesznek, s a tárgyak már nemcsak az adott család, esetünkben a Batthyányak, hanem a magyar nemzet történetéről is árulkodnak. Ilyenkor a magyar állam mindenkori kötelessége, hogy a nemzet számára kiemelt fontosságú tárgyi emlékek megőrzését és vizsgálatát elősegítse.

A Batthyány család hányattatott története során 1945-ben volt kénytelen elhagyni Magyarországot, s vitte magával több száz éves iratokat tartalmazó levéltárát. Így bár a Batthyányak számára elérhetőek maradtak ezek az iratok, a nemzeti emlékezetnek nem volt módja azok feldolgozására.

Jól jelzi a kommunista diktatúra nemzet iránti érzéketlenségét, hogy amikor 1965-ben, az akkori családfő, ifj. Batthyány–Strattmann László herceg felajánlotta, hogy az Országos Levéltár lefényképezheti az anyagot, ezzel a lehetőséggel az akkori magyar állam egészen egyszerűen nem élt.

Pedig a család levéltára felbecsülhetetlen eredeti iratokat rejt. A levéltár 520 dokumentumot tartalmaz, amelyek – őrizve a Batthyány család által kialakított levéltári rendet – három csoportba sorolhatók.

A megvásárolt dokumentumok eszmei értékét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy számos, a magyar történelmet meghatározó esemény válik jobban megismerhetővé általuk. A levéltár őriz például a mohácsi csatát közvetlenül megelőző és azt követő iratokat is – ez különösen fontos a mohácsi csata 500. évfordulójához közeledve.
De az ország egész területére kiterjedő egykori Batthyány-birtokok levelezései betekintést nyújtanak a Magyar Királyság évszázados működésébe is. Ezek tudományos igényű vizsgálatával jobban rekonstruálhatóvá válnak a magyar történelem meghatározó eseményei és összefüggései.

Magyarország Kormánya éppen ezért döntött úgy, hogy lezárva a 2013 óta tartó tárgyalásokat, 5,6 millió euróért megvásárolja a felbecsülhetetlen kulturális értékű történelmi emlékeket.

A kormány mindig fontosnak tartotta, hogy a nemzeti kincseket, ereklyéket, emléktárgyakat hazai kézben tudhassuk. Ezért támogattuk és áldoztunk Munkácsy Mihály Krisztus-trilógiájának visszaszerzésére és teljessé tételére, a Seuso-kincsek visszavásárlására és hazahozatalára, Bartók Béla levelezéseinek megszerzésére vagy a Wittelsbach család sárvári gyűjteményének megvásárlására.

Ezen példák közül is kiemelkedik a Batthyány-levéltár megvásárlása. A család birtokleveleivel és személyes dokumentumaival olyan mérhetetlen forráskincs került a magyar állam kezébe, amelynek tudományos igényű feldolgozása évtizedekre munkát adhat a magyar történészeknek.

A levéltári anyagok segítségével jobban megismerhetővé válik a magyar állam működése egyes korokban, az adott korokra jellemző politikai viták természetét s általában azok a körülmények, amelyek befolyásolták – pozitív vagy negatív irányba – a magyar történelmet.

S ahogy mi is elidőzünk egy-egy családi ereklye jelentése felett, úgy nyílik lehetőség most a nemzet számára, hogy jobban megértse saját múltját, s ebből a tapasztalatból táplálkozva jobban megértse az előttünk álló feladatokat is.

Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket!"

Már lehet jelentkezni a harmadik oltásra! A világ számos országából hallunk fenyegető híreket a közelgő negyedik hullámról, újabb és újabb vírus mutációkról. Azzal tudjuk csökkenteni a koronavírus…

✌Azért örülök a sok-sok bősárkányi fejlesztésnek, mert nem csak az önkormányzat a kedvezményezettje, hanem az egyházközség és a civil szervezetek is.

‍‍️ Az önkéntes tűzoltók, a polgárőrök, a…

Egyre gyakoribbak, szervezettebbek és kifinomultabbak a támadások a magyar határon. Idén eddig 53 ezer esetben kellett emiatt intézkedni.

A támadásokkal szemben csak felkészülten, bátran és…

Lőrincz Tamás a világ tetején
Az olimpiai ezüstérmes, világ- és négyszeres Európa-bajnok birkózónk a kötöttfogásúak 77 kilogrammos súlycsoportjában állhatott az olimpiai dobogó legfelső fokára…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média