Megverte a bukaresti bajnokcsapatot, s ezzel bennmaradt a román első osztályban az FK Csíkszereda! Így kell ezt, bravó, piros-feketék! Vasárnap pedig mi jövünk Szegeden, hogy keretbe foglaljuk a…
𝐆𝐚𝐧𝐳 𝐀𝐛𝐫𝐚𝐡𝐚́𝐦, 𝐚𝐳 𝐈𝐠𝐚𝐳𝐢 𝐡ő𝐬.
Kevés jobb hétvégi olvasmány van mint Igazi hősökről olvasni.
Ezért is van a dohányzóasztalomon hetek óta (nem dohányzom, de érdekes, hogy nincs jó szinonimája) Nyáry Krisztián Igazi hősök című kötete, amelyben 33 igazi magyar hős élettörténetét dolgozza fel.
Az eddigi egyik legkedvesebb történetem Ganz Ábrahámé. Szakmai ártalom.
Ganz Ábrahám egy kilencgyermekes svájci kántortanító legidősebb fiaként született és és lett belőle a magyar ipartörténet egyik legnagyobb vállalatbirodalmának alapítója, hogy aztán még cégbirodalmának államosított, majd a privatizáció során megmentett romjain is versenyképes nemzeti bajnokok sarjadjanak.
Tőke híján reménye sem volt, hogy saját öntödét alapítson és meggazdagodva megvalósítsa azon álmát is, hogy kiemelje családját a szegénységből. És bár reménye nem volt, de hite igen. Amikor édesapja haza akarta hívni a sikertelenségére hivatkozva, válaszlevelében először beszélt a terveiről és arról, hogy érez magában elég türelmet, bátorságot és kitartást, hogy kivárja a pillanatot és álmát megvalósítsa. "Akinek nincsen jövőbe vetett reménye, azt sajnálni lehet" - írta.
Aki az egész életútra kíváncsi, annak szívből ajánlom Nyáry Krisztián írását. A rögös, de annál is sikeresebb életútból egyetlen mozzanatot emelek ki. Nincs új a nap alatt. Miután rájött, hogy becsapják a Széchenyi által alapított Hengermalomnál, amelynek öntödéjét és gépjavító műhelyének vezetését hamar rábízták tudásának és szorgalmának köszönhetően, úgy döntött, hogy a megtakarításait felhasználva saját öntödét alapít.
Szükség is volt a munkájára, hiszen akkor épült a Lánchíd és a szintén Széchenyi által alapított Óbudai Hajógyár vezetői is megrendelésekkel bíztatták, fel is vett hét embert, majd hirtelen elapadtak a beszerzési források, majd a megrendeléseit is lemondták.
Mint kiderült, a hengermalom vezetőjének kérésére maga Széchenyi mondatta vissza a megrendeléseket és tiltotta meg, hogy a Ganznak bárki vasat vagy szenet szállítson. Széchenyi így próbálta Ganz Ábrahámot visszaterelni a Hengermalom öntödéjébe.
Ganz Ábrahámnak nem maradt más választása minthogy elkeseredésében Kossuthoz forduljon, akinek nevét egy jópár évvel azelőtti dicsérő cikkéből ismerte. A két gigász összecsapott. Kossuth megfenyegette Széchenyit, hogy tisztességtelen cselekedetét a nyilvánosság elé tárja, ha nem változtat azon törekvésén, amellyel a "versenyző magánszorgalmat megbuktatni akarhatná". Az akadály végül, de nem azonnal, hanem többkörös csatározások után elhárult. (Nem karaktergyilkosság a célom, vagy bárkinek a pártjára állni a nagy Széchenyi-Kossuth vitában, hanem annak bemutatása, hogy még nagy emberek is kerülhetnek rossz oldalra egy konkrét ügyben.)
A történet folytatását olvassák el Nyáry Krisztiántól. Nem lövöm le a folytatást.
Egyvalami biztos, hogy álmok, kitartás és tehetség nélkül a nemzet félkarú óriás.
A másik félkarját Kossuth óta tudjuk.
(A történet alapját képező könyv kommentben.)
Megverte a bukaresti bajnokcsapatot, s ezzel bennmaradt a román első osztályban az FK Csíkszereda! Így kell ezt, bravó, piros-feketék! Vasárnap pedig mi jövünk Szegeden, hogy keretbe foglaljuk a…
A parlamenti munka keretei: a bizottságok, ahol a kereszténydemokrata álláspontot fogom képviselni
A KDNP a családok pártja, ezért négygyermekes anyukaként a…
Most van a káposztafélék palántázási ideje. Az optimális helykihasználás végett én vegyesen palántázom a káposztát és a karalábét. A karfiolnak és kelbimbónak adok még 7-10 napot.
A kormány NEM MÓDOSÍTJA A GYERMEKVÉDELMI TÖRVÉNYT, hiába követeli ezt az Európai Unió Bírósága - erről tájékoztatta Orbán Viktor az államfőt.
A magyar…
Átadás-átvétel IV., a tények kedvéért:
Foglalkoztatottság:
2010 április: 3,75 millió, 55%
2026 április: 4,64 millió, 75%
Bölcsődei férőhelyek száma:
2010 április: 32 000
2026 április: 52 300
Kisméretű…
Magyarországon a rendszerváltoztatás óta semmilyen ügy és semmilyen párt nem kapott akkora támogatást, mint a gyermekvédelmi törvény. Három es félmillió ember szavazott mellette 2022-ben.
A Fidesz és…
Így ujjongott a brüsszeli elit Magyar Péter győzelmének, mert tudják, hogy ezzel újra ők diktálhatnak Magyarországon!
Orbán Viktor levélben tájékoztatta a köztársasági elnököt arról, hogy a magyar kormány az EU Bíróságának döntését a gyermekvédelmi törvényről nem hajtja végre. A levél és a részletek a kommentben.
Az emberek figyelmét jobban felkeltő jobboldali médiára van szükség!