️Nemzeti Vagyonvédelmi és Visszaszerzési Hivatal = az önkény hivatala
️
A hivatal bárkit teljes körű vizsgálat alá vonhat, aki bármilyen állami támogatásban…
Fidesz: A gazdaság azért áll le, mert Magyar Péterék csak Facebook-kormányzást folytatnak
Közeledik az igazság pillanata. Magyar Péter a választási kampány során 1213 ígéretet tett, 6 ezer milliárd forint értékben. A miniszterelnök legújabb nyilatkozataiból kiderül, hogy ezeket az ígéreteket nem akarják betartani. Az ezért viselendő felelősséget a nemzeti kormányra próbálják hárítani. Olcsó trükk. A Fidesz ezt a leghatározottabban visszautasítja.
A nemzeti kormány utolsó negyedévében a magyar gazdaság Európa egyik leggyorsabban növekvő gazdasága volt, lendületesen fejlődött, a költségvetés kiszámítható pályán haladt, a bérek több, mint 10 százalékkal nőttek, az inflációt 2 százalék alá vittük, és aki dolgozni akart, annak volt munkája. Ezt a folyamatot szakította meg a Tisza választási győzelme, azt ígérve, hogy minden gyorsabban fejlődik majd, a bérek gyorsabban nőnek, a nyugdíjasok pluszjuttatásokat kapnak, és a kisvállalkozásokat még jobban fogják segíteni. Ehelyett azonban a Tisza-kormány megalakulása óta gazdasági kormányzás helyett facebook-kormányzás zajlik. Magyarországon két hónapja nincs gazdaságpolitika, csak politikai leszámolás, és az önkényuralom kiépítése. A gazdaság szenved, a gazdaságirányításra alkalmatlan miniszterek késlekednek a döntésekkel, a magyar gazdaság lassan leáll.
Visszamutogatás helyett a gazdasági kormányzás sürgős megkezdésére lenne szükség. Felszólítjuk a kormányt, hogy Facebook-kormányzás helyett kezdjen el végre dolgozni!
️Nemzeti Vagyonvédelmi és Visszaszerzési Hivatal = az önkény hivatala
️
A hivatal bárkit teljes körű vizsgálat alá vonhat, aki bármilyen állami támogatásban…
Iváni Vágta, remeklő helyi lovasokkal!
Szívből gratulálok a felnőtt futamban győztes iváni Németh Lindának, és lovának, Forrás Reménynek!
Hasonlóan gratulálok a “huszárgyerek előfutam” győztesének, a…
Újra ülésezik a Parlament. Bóka János barátom legutóbbi felszólalásával a földbe állította az újdonsült miniszterelnököt. Higgadtan, felkészülten, és brutálisan elegánsan. Ahogy kell! 

Újabb Tiszás gyermekvédelmi botrány! Hegedűs Barbara és Pócs János sajtótájékoztatója!
A gazdaság azért áll le, mert Magyar Péterék csak Facebook-kormányzást folytatnak
Közeledik az igazság pillanata. Magyar Péter a választási kampány során 1213 ígéretet tett, 6 ezer milliárd forint…
Ha azt hiszed, hogy a Nemzeti Vagyonvédelmi és Visszaszerzési Hivatal nem nyúlhatja le a cégedet, akkor lehet, hogy nagyot tévedsz.
A Tisza-kormány immár 50 napja NEM azzal foglalkozik, hogy könnyebb legyen a magyar családok élete, hogy valóra váltsa a kampányígéreteket. Magyar Péter 50 napja az 50-es éveket idéző önkényuralom…
Az 1956. júniusi felkelés megemlékezésén a "lengyel állam bölcsőjének" is nevezett Poznańban.
Rétvári Bence Magyar Péternek a parlamentben: VISSZAUTASÍTJUK EZT A STÍLUST!
Leghatározottabban visszautasítom azt a hangot, amit velünk szemben ön itt megenged. Mi is és a képviselőtársaim is.
Sokféle…