Újabb Tiszás gyermekvédelmi botrány! Hegedűs Barbara és Pócs János sajtótájékoztatója!

A gazdaság azért áll le, mert Magyar Péterék csak Facebook-kormányzást folytatnak

Közeledik az igazság pillanata. Magyar Péter a választási kampány során 1213 ígéretet tett, 6 ezer milliárd forint…

A Tisza-kormány immár 50 napja NEM azzal foglalkozik, hogy könnyebb legyen a magyar családok élete, hogy valóra váltsa a kampányígéreteket. Magyar Péter 50 napja az 50-es éveket idéző önkényuralom…

Az 1956. júniusi felkelés megemlékezésén a "lengyel állam bölcsőjének" is nevezett Poznańban.

Több tízezer család megélhetését és mintegy 4500 fuvarozó vállalkozást érintő ügyben nyújtottam be kérdést Kapitány István miniszter úrnak, mert kiemelten fontosnak tartottam, hogy végre érdemi…

️Idén a Prokop Péter-díjat Dr. Zámbó Károly atya kapta kiemelkedő és sikeres művészeti, hitéleti és közösségszervező munkájáért.
🙏Szeretettel gratulálok!

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média