A KDNP is támogatta az Országgyűlés működési költségeinek – így a képviselői jövedelmeknek – a csökkentéséről szóló javaslatot. Ahogy mondtuk, mi konstruktív ellenzék leszünk, mindent támogatunk, ami jó az embereknek. A Tisza Párt számításai szerint az ő javaslatuk nagyjából 40%-os megtakarítást jelent, ami egy ciklus alatt 50 milliárd forint. 2010 után a Fidesz-KDNP döntött a Parlament létszámának megfelezéséről, így 2014 óta közel feleannyi képviselő van, mint előtte. Sőt, mi az önkormányzati képviselők létszámát is közel a felére csökkentettük. A két csökkentés mértéke nagyjából egyenlő, csak a Tisza az egy országgyűlési képiviselőre eső költségeket csökkentette, míg a Fidesz-KDNP az országgyűlési és az önkormányzati képviselők számát felezte. Ha a Tisza számítása szerint az ő javaslatuk 50 milliárd forint megtakarítást jelent egy ciklusban, akkor a Fidesz-KDNP módosítása az elmúlt három ciklusban – a mai éréken számolva – összesen legalább 150 milliárd forintot spórolt meg. Ennyivel kevesebbet költött az ország a politikusaira, és ennyivel többet a polgáraira.

A szegénységről és az adatokról

Magyar Péter a kampányban és azóta is gyakorlatilag majdnem minden felszólalásában elmondja a “csodamondatot”:
“Az elmúlt 16 évben Magyarország lett a legszegényebb…

A gyermekek online védelme az egyik legsürgetőbb kihívás, amivel nemzeti és európai szinten is szembe kell néznünk. Mára nyilvánvalóvá vált, hogy a platformok önszabályozása, illetve a szülők és…

A KDNP is támogatta az Országgyűlés működési költségeinek – így a képviselői jövedelmeknek – a csökkentéséről szóló javaslatot.

Ahogy mondtuk, mi konstruktív ellenzék leszünk, mindent támogatunk, ami…

KI LESZ A KÖVETKEZŐ?

Podmaniczky Endre szavaival élve: ,,Kötelesség tekintetében nincs ellenzék és nincs többség, hanem képviselők vannak." E gondolat különös jelentőséget nyer az Országgyűlésről szóló…

️Hmmmm
Mi történt ma az Országgyűlésben? 1.) Magyar Péter nem cáfolta, hogy végrehajtják a migrációs paktumot.

2.) Magyar Péter nem zárta ki, hogy engedélyezi a Tisza-kormány az azonos nemű párok…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média