Napi Pócs
A gyermekek online védelme az egyik legsürgetőbb kihívás, amivel nemzeti és európai szinten is szembe kell néznünk. Mára nyilvánvalóvá vált, hogy a platformok önszabályozása, illetve a szülők és pedógusok képzése és bevonása önmagában nem elégséges - közpolitikai beavatkozásra van szükség.
Az Országgyűlés Európai Ügyek Bizottsága ma megvitatta az Európai Parlament tavaly ősszel elfogadott állásfoglalását a gyermekek online védelméről. Egyetértettünk abban, hogy a gyermekek online védelme nemcsak a veszélyes kereskedelmi gyakorlatokkal, hanem a szexuális kizsákmányolással szemben is kiemelkedően fontos. Az Európai Parlament többsége ebben eddig nem volt partner.
Megítélésem szerint fontos az is, hogy a tagállamok maguk járjanak elől a szabályozás formálásában, ide értve a hozzáférési életkorra és annak ellenőrzésére vonatkozó rendelkezéseket és megoldásokat is. Erre vonatkozóan a Fidesz-KDNP törvényjavaslatot nyújtott be, amit a kormánytöbbség nem vett tárgysorozatba. Ez sajnálatos: a várható uniós jogalkotási javaslatok nem pótolják a hazai politikai vitát, a szabályozás pedig nem várhat a várhatóan elhúzódó uniós jogalkotás lezárultáig.
/posztok.hu


A hét az Országgyűlés Európai Ügyek Bizottsága ülésén indult, ahol meghallgattuk…

️Hmmmm
A mai parlamenti ülés előtt frakcióülést tartottunk, ahol átvettük az aktuális ügyeket, illetve kialakítottuk az álláspontunkat az előttünk fekvő törvényjavaslatok kapcsán.
A frakcióülésen az Európai…
