Trump elnöknek sikerült az, ami évtizedeken át lehetetlennek tűnt: békét teremteni a Közel-Keleten. Egyvalamit nekünk, európaiaknak érdemes észrevennünk. Kívülről néztük az egész folyamatot – írta közösségi oldalán a magyar miniszterelnök.

Orbán Viktor szerint míg Brüsszelben két éve szövegezik a hangzatos nyilatkozatokat, addig a Közel-Keleten az amerikaiak és szövetségeseik állhatatos diplomáciai munkával békét csináltak, Európa pedig csak kullogott az események után.

Ha nem kapnak észbe Brüsszelben, ez a sors vár majd ránk Ukrajnában is. A tárgyalóasztaltól kiszorulunk a nézőtérre. Vagy csinálhatunk úgy, mint az amerikaiak. De ahhoz tárgyalni kell az oroszokkal is. Kitartóan és a saját érdekeink szerint – zárta bejegyzését a kormányfő.

A legnagyobb nemzetbiztonsági kockázatot Magyarországra nézve - mint azóta kiderült - Magyar Péter jelentette.

Még csak szerda van, de Magyar Péternek és a Tiszának már nincs jó hete.

A választókerületemből érkezett csoport a Parlamentbe. Úgy alakítottam a minisztériumi munkát, hogy megleptem őket. Aki már látta, annak ismét lenyűgöző volt, aki még nem, nem fogyott ki a csodából.…

Figyelem

Folytatódik a Versenyképes Járások Program! Ma déltől lesz elérhető a Versenyképes Járások Program 2026-os támogatási felhívása!

A megkezdett hagyományt folytatva idén Jókai születésének 200. évfordulója alkalmából szerveztük meg a KIMesélő – Jókai200 – 24 órás felolvasást, tisztelegve az íróóriás életműve előtt.

A Kulturális és…

Soha nem látott mértékű, 40 milliárd forintos támogatás érkezik a gödöllői Grassalkovich-kastély parkjának, muzsikus szárnyának, történelmi sörházának és a műtárgyakat őrző épületeinek felújítására.…

Büdösek.
És nem jár nekik a nyugdíj.
Így gondolkodik Magyar Péter az idősekről.
Újabb videó.
Megint lebuktak.

A vizitdíj atyja is felbukkant a Tisza Párt egészségügyi program bemutatóján. A Gyurcsány-kormányból egyenesen a Tiszába. Régi emberek új logóval

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média