A választókerületemből érkezett csoport a Parlamentbe. Úgy alakítottam a minisztériumi munkát, hogy megleptem őket. Aki már látta, annak ismét lenyűgöző volt, aki még nem, nem fogyott ki a csodából. Valóban, számomra a világ legszebb épülete. A csoportvezetők mindig adnak lehetőséget, ha képviselői csoport érkezik, hogy szóljunk hozzájuk néhány szót. Mindig van aktualitás, hogy az Országház történelméből néhány lapot fellapozzunk!
Az idei esztendőben éppen 140 éve, hogy megkezdődött az építése. Az építést tervpályázat előzte meg. És figyejenek csak! Az első költségvetési forrásból - közpénzből - épült középület tenderében (ma divatos szóval) az alábbi kiírási feltételek jelentek meg: Még a tervezésnél, ami végül Steindl Imre terveit hozta ki győztesnek, és ez is épült meg, elvárás volt, hogy a tervek tükrözzék a magyar történelmet, természeti és kulturális örökséget, az akkori Magyarországon - a Kárpát-medencében - fellelhető építőanyagokból épüljön, és magyar munkaerő, magyar építőmesterek építsék. Magyar tudás a tervezésnél, magyar hozzáadott érték a kivitelezésnél, magyar alapanyag az építéshez, az eredménynek pedig azóta is csodájára járnak a világ minden tájáról. Siker. Pedig nemzeti, pedig patrióta, pedig a szuverén magyarság szimbóluma. 140 év múltán sincs másként: magyar, szuverén és patrióta! Mi ezen az úton járunk.

Figyelem

Folytatódik a Versenyképes Járások Program! Ma déltől lesz elérhető a Versenyképes Járások Program 2026-os támogatási felhívása!

A megkezdett hagyományt folytatva idén Jókai születésének 200. évfordulója alkalmából szerveztük meg a KIMesélő – Jókai200 – 24 órás felolvasást, tisztelegve az íróóriás életműve előtt.

A Kulturális és…

Soha nem látott mértékű, 40 milliárd forintos támogatás érkezik a gödöllői Grassalkovich-kastély parkjának, muzsikus szárnyának, történelmi sörházának és a műtárgyakat őrző épületeinek felújítására.…

Büdösek.
És nem jár nekik a nyugdíj.
Így gondolkodik Magyar Péter az idősekről.
Újabb videó.
Megint lebuktak.

A vizitdíj atyja is felbukkant a Tisza Párt egészségügyi program bemutatóján. A Gyurcsány-kormányból egyenesen a Tiszába. Régi emberek új logóval

A Kárpát-medencei Népfőiskolai Hálózat elmúlt időszakban végzett munkáját értékeltük a Hungarikum Liget Kölcsey házában.

A rezsicsökkentés alanyi fogyasztó jogon biztosítja minden magyar családnak a biztonságos és megfizethető rezsiárakat, Európa messze legolcsóbb gáz- és áramszámláit.

Az általános rezsicsökkentésen…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média