Soha nem látott mértékű, 40 milliárd forintos támogatás érkezik a gödöllői Grassalkovich-kastély parkjának, muzsikus szárnyának, történelmi sörházának és a műtárgyakat őrző épületeinek felújítására.…
A megkezdett hagyományt folytatva idén Jókai születésének 200. évfordulója alkalmából szerveztük meg a KIMesélő – Jókai200 – 24 órás felolvasást, tisztelegve az íróóriás életműve előtt.
A Kulturális és Innovációs Minisztérium felkérésére a programban részt vevő települések és intézmények rendhagyó eseményekkel készültek a minisztériumban zajló felolvasás ideje alatt, így minden helyszín saját közösségére szabva kapcsolódhatott a közös élményhez.
Balatonfüreden a Jókai Emlékház kertjében, majd sötétedés után a Jókai-villában közösségi felolvasás részeként egyetlen nap alatt 111-en olvasták végig Az arany embert.
Észak- és Dél-Komárom egységét jelképezve Molnár Attila és Keszegh Béla polgármesterek a két várost összekötő Erzsébet hídon kezdték meg a felolvasást, majd 350-en csatlakoztak hozzájuk 21 helyszínen.
️ A Fiumei úti sírkertben a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) fényfestéssel és felolvasással emlékezett Jókai síremlékénél.
A sepsiszentgyörgyi Liszt Kulturális Intézet koordinálásával Baróton a Jókai Háromszéken emlékkiállítás megnyitójával kezdődően valósultak meg programok.
Gödöllőn a Premontrei Szent Norbert Gimnáziumban 380 diák olvasott fel 5 különböző Jókai műből az iskolai könyvtárában, valamint a tanórákon.
Nézzék meg képes összefoglalónkat a napról!
/posztok.hu





️
👩🏼 Ma van a Vidéki Nők Világnapja!
Sokat köszönhetünk nekik, Isten éltesse a falvak és kisvárosok hölgyeit!

️