A baloldal ugyanúgy elvenné a családtámogatásokat, ahogy egyszer már megtette.

2010 óta egyetlen családtámogatási intézkedést sem támogattak. Miniszterelnök-jelöltjük pedig összevissza beszél. Hol ezt mondja, hol azt, szerinte a középosztályhoz tartozó dolgozó szülők túl sok pénzt kapnak.

2010 előtt erre hivatkozva vették el a gyermekesektől a családtámogatásokat, szüntették meg a családi adókedvezményt, a gyedet, az otthonteremtési támogatásokat és emelték meg a dolgozó szülők adóját, amikor kormányon voltak.

Április 3-án arról is szavazunk, hogy a magyar családokat akarjuk-e támogatni, vagy hagyjuk, hogy visszatérjen a Gyurcsány-korszak, amely elsőként mindig a gyermekes családokat vette célba a megszorításokkal.

Ne hagyjuk!

Nem hagyjuk, hogy a család intézménye ideológiai csatározások áldozatává váljon!

Éppen ma 60 esztendős Bácskai János.

A 2010-es éveket vállt vállnak vetve küzdöttük végig, hogy a IX. kerület és a Ferencváros is felemelkedjen.

🤝 Köszönöm a támogatásodat a harcban. Együtt megyünk…

Napló/1503: Szabó Gellért, a szomszédos Szentkirály polgármestere volt a vendégem a Hungarikum Ligetben, a Mindszenty teremben. Programokat egyeztettünk, többek között beszéltünk a “szentkirály” nevet…

A közösség ereje segíti az egyén boldogulását.
Veresegyházon találkoztam Bacsó Benjáminnal, aki 2016-tól a Szada-Veresegyház Baptista Gyülekezet (Élő Remény Baptista Gyülekezet) lelkipásztora. A…

A 10 százalékkal megemelt illetmény után nemsokára érkezik a hathavi fegyverpénz is honvédeinknek.

Magyarország kormánya e jelentős juttatással ismeri el és becsüli meg azt az áldozatos munkát, amit a…

𝟐𝟎𝟏𝟎 𝐨́𝐭𝐚 𝟑,𝟓-𝐬𝐳𝐞𝐫 𝐠𝐲𝐨𝐫𝐬𝐚𝐛𝐛𝐚𝐧 𝐧𝐨̋𝐭𝐭 𝐚 𝐦𝐚𝐠𝐲𝐚𝐫 𝐤𝐢𝐬𝐯𝐚́𝐥𝐥𝐚𝐥𝐤𝐨𝐳𝐚́𝐬𝐨𝐤 𝐭𝐞𝐫𝐦𝐞𝐥𝐞́𝐤𝐞𝐧𝐲𝐬𝐞́𝐠𝐞, 𝐦𝐢𝐧𝐭 𝐚𝐳 𝐄𝐔-𝐚́𝐭𝐥𝐚𝐠

Számtalanszor…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média