A közösség ereje segíti az egyén boldogulását.
Veresegyházon találkoztam Bacsó Benjáminnal, aki 2016-tól a Szada-Veresegyház Baptista Gyülekezet (Élő Remény Baptista Gyülekezet) lelkipásztora. A munkáját jellemző fiatalos lendület és folyamatos tenni akarás viszi előre a gyülekezetet is nap mint nap. Tevékenyen vett részt a 2021-ben nyíló veresegyházi Új Esély Központ előkészítő munkálataiban is, amelyet a Baptista Tevékeny Szeretet Misszió hozott létre. Az intézmény célja, hogy a nehézségekkel, függőségekkel vagy pszichés betegségekkel küzdő emberek hatékony szakmai és lelki segítséget kaphassanak.
Egyetértettünk abban, hogy minden fejlesztés, amit megvalósítottunk az utóbbi években Veresegyházon, többek között az új gimnázium és sportcsarnok, új utak és parkolók, a sportpark, mind az itt élők érdekeit és kényelmét szolgálják.

A 10 százalékkal megemelt illetmény után nemsokára érkezik a hathavi fegyverpénz is honvédeinknek.

Magyarország kormánya e jelentős juttatással ismeri el és becsüli meg azt az áldozatos munkát, amit a…

𝟐𝟎𝟏𝟎 𝐨́𝐭𝐚 𝟑,𝟓-𝐬𝐳𝐞𝐫 𝐠𝐲𝐨𝐫𝐬𝐚𝐛𝐛𝐚𝐧 𝐧𝐨̋𝐭𝐭 𝐚 𝐦𝐚𝐠𝐲𝐚𝐫 𝐤𝐢𝐬𝐯𝐚́𝐥𝐥𝐚𝐥𝐤𝐨𝐳𝐚́𝐬𝐨𝐤 𝐭𝐞𝐫𝐦𝐞𝐥𝐞́𝐤𝐞𝐧𝐲𝐬𝐞́𝐠𝐞, 𝐦𝐢𝐧𝐭 𝐚𝐳 𝐄𝐔-𝐚́𝐭𝐥𝐚𝐠

Számtalanszor…

„Ha nem lenne hosszú távú szerződésünk, úgy néznék ki, mint a nyugatiak, ahol a gáztározók utolsó harmadát használják már föl.”

A béreket terhelő adók csökkentése egyértelműen megmutatja a magyar kormány gazdaságpolitikájának a sikerét.

ℹ️ Az Eurostat adatai szerint Magyarország csökkentette Európában a legnagyobb mértékben a…

Most mindennél nagyobb szükség van a párbeszédre és ehhez nem csak a nyugati média kérdéseit kell megválaszolni… Interjú Moszkvában.

Kampánynapló

Még pár plusz gondolat ahhoz, hogy az ellenzéki követelésekkel szemben miért teszi helyesen a miniszterelnök, ha intenzív tárgyalásokat folytat az energiaárak mérséklése és az…

Nem kell személyi jövedelemadót fizetniük a 25 év alattiaknak.

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média