Gyurcsány Ferenc nyolc éves kormányzása alatt eladósította az országot és dobra verte az állami vagyont.

A baloldal eladta a ferihegyi repülőteret, a Mol-részvényeket, a MÁV Cargot, és külföldi kézbe került az össze energiaszolgáltató cég is. Mindezt úgy, hogy a bevételek elfolytak, eltűntek, így az ország a gazdaság válsághoz szinte térdre rogyva érkezett.

2010-re Magyarország az államcsőd közelébe került.

Karácsony Gergely és Gyurcsány Ferenc ugyanezt a kudarcos múltat hozná vissza. Ne engedjük nekik!

Stop, Gyurcsány! Stop, Karácsony!

Születésének 92. évfordulóján emlékezzünk meg Kocsis Sándorról, az Aranycsapat - Kocka becenévre hallgató - legendájáról.

A kiemelkedő játékintelligenciájú, rendkívül gólérzékeny jobbösszekötő a…

Teljes a káosz Budapest útjain.

Négy hét után visszaállítják a villamosbarát programot, mondván, hogy felszabadult a hely a Blaha Lujza téren. Erre az egészet tönkrevágják azzal, hogy lezárják fél…

A Momentum elnöke, Fekete-Győr András az elmúlt években bebizonyította, hogy maga sem tudja, éppen minek a pártján álljon.

2021: A Momentum elnöke a pécsi pride-ról jelentkezett be élő videóval,…

A baloldal egyszer már teljesen tönkretette az országot.

A Gyurcsány Show-t már jól ismerjük. Nem hagyhatjuk, hogy megint hazudjanak reggel, éjjel meg este.

A Fidelitas tagjai is a standoknál vannak.

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média