A Momentum elnöke, Fekete-Győr András az elmúlt években bebizonyította, hogy maga sem tudja, éppen minek a pártján álljon.

2021: A Momentum elnöke a pécsi pride-ról jelentkezett be élő videóval, amelyben többek között azt hangsúlyozta: büszke arra, hogy a 21. századot sok színnel festik.

2021: Fekete-Győr azt mondta: "Az nekem nem elég, már bocsánat, hogy azért, mert magyar vagyok, ezért nekem szeretnem kell a magyar focit, bármennyire is szar az. Én nem fogom ezért.”

2020: Fekete-Győr András a román pártszövetség (USR-PLUS) jelöltjeire való szavazásra buzdította az erdélyi magyarokat.

2019: Az elnökválasztáson Fekete-Győr András a román jelölt mellett kampányolt. Később a közösségi oldalán azt írta: „nem szabad a másik nemzet ellen hergelni.”

#fidelitas

A baloldal egyszer már teljesen tönkretette az országot.

A Gyurcsány Show-t már jól ismerjük. Nem hagyhatjuk, hogy megint hazudjanak reggel, éjjel meg este.

A Fidelitas tagjai is a standoknál vannak.

Egymillió fővel többen dolgoznak ma Magyarországon, mint ahányan dolgoztak 2010-ben!
6000 német vállalat 300 ezer magyar embernek ad munkát.
A Knorr-Bremse 2,5 milliárd forintból felújított vasúti…

12 éve ért véget a Gyurcsány-korszak, amikor hazudtak reggel, éjjel meg este, amikor belelövettek a tömegbe, és amikor annyian elvesztették az állásukat.

Gyurcsány most visszatért…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média