Születésének 92. évfordulóján emlékezzünk meg Kocsis Sándorról, az Aranycsapat - Kocka becenévre hallgató - legendájáról.
A kiemelkedő játékintelligenciájú, rendkívül gólérzékeny jobbösszekötő a…
Fáj az igazság a baloldalnak, ezért el akarják titkolni.
🟥 A Karácsony Gergely vezette Fővárosi Önkormányzat igyekszik minden lehetséges eszközzel megakadályozni az ELK RTUK bemutatóját.
Nem elég, hogy mind a színészeket, mind a filmen dolgozó szakmai stábot megannyiszor megfenyegették, többször gátolták a forgatást is, és most ki akarják szorítani a fővárosi mozikból a filmet.
️A Fővárosi Önkormányzat irányítása alatt álló Budapest Film mozihálózat hat filmszínházából csupán egyetlen teremben engedi levetíteni a filmet a premier hetében, ráadásul azt is csak délután.
Újabb bizonyíték arra, hogy valójában Gyurcsány emberei irányítják a Városházát. Mindent megtesznek, hogy főnökük bűntetteit elrejtsék, hogy a fiatalok ne ismerjék meg a gyurcsányi rendőrállamot.
️A baloldal visszanyúlt régi elődjeihez. Ezt a lépést még Aczél elvtárs is megirigyelné.
Születésének 92. évfordulóján emlékezzünk meg Kocsis Sándorról, az Aranycsapat - Kocka becenévre hallgató - legendájáról.
A kiemelkedő játékintelligenciájú, rendkívül gólérzékeny jobbösszekötő a…
Teljes a káosz Budapest útjain.
Négy hét után visszaállítják a villamosbarát programot, mondván, hogy felszabadult a hely a Blaha Lujza téren. Erre az egészet tönkrevágják azzal, hogy lezárják fél…
A Momentum elnöke, Fekete-Győr András az elmúlt években bebizonyította, hogy maga sem tudja, éppen minek a pártján álljon.
2021: A Momentum elnöke a pécsi pride-ról jelentkezett be élő videóval,…
A családi SZJA visszatérítésnek köszönhetően több mint 600 milliárd forint marad a szülőknél!
Hajrá, Magyarország!
A baloldal egyszer már teljesen tönkretette az országot.
A Gyurcsány Show-t már jól ismerjük. Nem hagyhatjuk, hogy megint hazudjanak reggel, éjjel meg este.
A Fidelitas tagjai is a standoknál vannak.
Album Hajrá, Eger!

Elindult a 2021/2022-es tanév a Mathias Corvinus Collegium - MCC -ben. Idén több mint 3700 diák vesz részt programjainkban.
Ősztől 14 magyarországi és 9 külhoni városba, vagyis összesen 23 Kárpát-…
GG40! 

Egri hölgyekkel a szocialista borról.
Egymillió fővel többen dolgoznak ma Magyarországon, mint ahányan dolgoztak 2010-ben!
6000 német vállalat
300 ezer magyar
embernek ad munkát.
A Knorr-Bremse 2,5 milliárd forintból felújított vasúti…