A Gyurcsány-show újabb fejezete. 
Gyurcsányék ismét uszítanak.
Új frontot nyitott a baloldal, azt hirdeti Gyurcsány Ferenc felesége Dobrev Klára, hogy csak annak legyen szavazati joga, aki itt él. Azt megszokhattuk, hogy Gyurcsány a határon túli magyarok ellen hergel, de most már a külföldön élő, tanuló, dolgozó magyarokat is támadja. A Gyurcsány-féle jogállamban megszűntetnék a kétharmados szabályok egy részét, a régi kommunista hagyományok alapján egyszerűen kinyilatkoztatnák, hogy ezeket nem tartják kötelezőnek, elvennének szerzett jogokat, önkényesen átírnának jogszabályokat, kizárnák a szavazásból azokat, akik Magyarország határain kívül élnek. Messzire vezet ez a beteges logika. Előállhat ezek után a baloldalon valaki azzal, hogy csak az szavazzon, aki legalább 10 éve él itt, vagy javasolhatják, hogy aki itt élt meghatározott számú évet, az akkor is szavazhat, ha már máshol él, azaz önkényesen szétszednék a jelenlegi koherens választási rendszert. Székely barátom azt mondja családja 900 évig fizetett adót a magyar államnak, csak az utolsó 100 évben fizeti egy másik államnak, akkor vele most mi van. De a jogállam baloldali-fura-őrei javasolhatnak olyan szabályozást is, hogy csak az lehet miniszterelnök-jelölt, aki Magyarországon született, és akkor a Szófiában született Dobrev hoppon maradhat.
Soha többé baloldal!
A Gyurcsány-show újabb fejezete. 
🏴 Isten nyugosztalja Jean-Paul Belmondót.
A mi álláspontunk világos: migránsok helyett családtámogatások, segély helyett munka, az LMBTQ-lobbi ámokfutása helyett gyermekvédelem.
️ Jövőre arról fogunk dönteni, hogy ez a politika maradjon, vagy…
Egy nagy színész legenda távozott.
Jean-Paul Belmondo 1933-2021
Nyugodjon békében!
NEK pillanatképek… 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus / nek2021
Megnéztük a Budavári Palota csodáját! Az újjászületett Szent István-terem gyönyörű.
Hirdeti, hogy számunkra nemzetünk nem a múltunk, hanem a jövőnk szerves része. 🙏
Nagy büszkeséggel tölt el, hogy ez…
Drága Paralimpikonjaink!
A Ti erőfeszítéseitektől mi mindnyájan erősebbek lettünk!
Olyan könnyen van meg a baj, gyakran elég egy pillanat, hogy az életünk összeomoljon.
Most azonban gyönyöru…
Az állatvédelem és az állatok jólétének javítása közös ügyünk!
Segítjük a felelős állattartás térnyerését a lakosság körében, egy új pályázat segítségével.
Az 500 millió forint keretösszegű, vissza nem…