Az állatvédelem és az állatok jólétének javítása közös ügyünk!
Segítjük a felelős állattartás térnyerését a lakosság körében, egy új pályázat segítségével.
Az 500 millió forint keretösszegű, vissza nem…
Drága Paralimpikonjaink!
A Ti erőfeszítéseitektől mi mindnyájan erősebbek lettünk!
Olyan könnyen van meg a baj, gyakran elég egy pillanat, hogy az életünk összeomoljon.
Most azonban gyönyörű leckét kaptunk parasportolóinktól, kitartásból, hitből, szeretetből.
Ekler Luca 10 évesen stroke-ot kapott, és baloldalára teljesen lebénult, az orvosai kerek-perec megmondták, hogy számára itt ért véget a sport. Három év küzdelem után azonban rátalált az atlétikára, ma a parasport olimpia bajnokaként az épek között is versenyez, hogy híd legyen az épek és a fogyatékosok között, segítse az elfogadást.
Dávid Krisztina hat évesen, egy szívműtét közben elkövetett orvosi műhiba következtében került kerekesszékbe. Igy kezdte meg sportlövői karrierjét, ami most, negyvenhat éves korára egy paralimpiai bronzban csúcsosodott ki. Más ember számára már a rengeteg edzés is megoldhatatlan feladatnak tűnik, ő meg egyetemet végzett informatika szakon, majd pszichológián, jelenleg is a mesterképzésre jár. Mindezt a napi munkája mellett!
Illés Fannit pedig már a szülőszobában újra kellett éleszteni. Ez ugyan sikerült, de szüleinek azt tanácsolták, haza se vigyék a kisbabát, jobb lesz neki egy olyan intézetben, ahol ápolni tudják, mert nincsenek lábai és a kézfeje sem nőtt ki rendesen, s szellemileg is sérült. A családja azonban ezt elképzelhetetlennek tartotta… Számomra, szülőként az olimpia legszívbemarkolóbb pillanata az ő nyilatkozata volt, ahogy szüleinek megköszönte a támogatásukat.
„Rengeteg pofon után kellett felállnom. Amilyen keményen kaptam a pofonokat az élettől, én mindig fel tudtam állni. Én mindennél jobban szeretek úszni, én imádok meghalni az edzéseken, beletenni a száztíz százalékot. Nagyon szeretném megköszönni a szüleimnek a támogatásukat, főleg édesapámnak, aki 17 évvel ezelőtt levitt az uszodába és hitt bennem. Azt se tudtuk, mit csinálunk, csak felkeltünk hajnal ötkor és mentünk le egy 22 méteres medencébe, ahol apukám felkészített, pedig nem edző. És nagyon köszönöm, hogy kitartottak mellettem, pedig rengeteg kudarcunk volt, és ők ugyanúgy boldogok voltak és büszkék voltak rám. Azt üzenem az embereknek, higgyenek önmagukban és azokban, akik körülveszik őket! Higgyenek abban, amit csinálnak, még akkor is, ha kudarcok érik őket, mert mindenből fel lehet állni.”
Nem kicsinyítve egyikünk gondjait sem, de ennyit a napi apróbb-nagyobb problémáinkról…
Ugye, hogy nincs olyan, ami nem lehetséges?
Drága Parasportolóink!
Csodálatos tanítók vagytok!
Mindent köszönünk nektek!
Az állatvédelem és az állatok jólétének javítása közös ügyünk!
Segítjük a felelős állattartás térnyerését a lakosság körében, egy új pályázat segítségével.
Az 500 millió forint keretösszegű, vissza nem…
Ismét elment egy Legenda.
Elhunyt Jean-Paul Belmondo.🥺
🙏 Isten nyugosztalja!
Hetek óta megy a nagy átverő show aláírásgyűjtése, ezalatt 82 ezer ember ajánlotta Gyurcsánynét miniszterelnöknek, és ezzel “toronymagasan” az élen áll - hirdetik büszkén a dékások.
Hűha! Itt jegyezném…
Együtt a csapat! 
Köszönjük a debreceni Fidesz csoport támogatását. Az elnökség tettre kész.
Hajrá Debrecen! 

Töltsük ki minél többen a Stop, Gyurcsány! Stop, Karácsony petíciót!
Osszák meg Önök is a saját Gyurcsány-sztorijaikat az Antall József utca 3/B-ben a Fidesz Kávézóban.
A Gasztrofesztivál nagyszerű volt a hétvégén a Békás-tónál, mindenfajta finomságot megkóstolhattunk az ország különböző részéről.
De szuvidált csoda ide, csokoládés töltött nyúl rebarbara ágyon…
A Gyurcsány-kormány 2008-ban elsőként fordult IMF-hitelért, hogy abból finanszírozzák a tönkretett és szétrabolt országot.
Ne engedjük visszatérni a kudarcos múltat!
A baloldal a segélyekben és hitelekben, mi a munkahelyekben és az emberekben hiszünk!
Ma annyian dolgoznak Magyarországon - 4,7 millióan - mint még sosem a rendszerváltoztatást követően.
Magyarország biztos pont a jelenlegi, bizonytalan világban.
Nem hagyhatjuk, hogy Gyurcsányék ismét szemeket lövessenek ki és újra tönkretegyék az országot!
Stop, Gyurcsány! Stop, Karácsony!