Még a közelébe sem járnak a közös kormányzásnak (talán jobb is az országnak és az egész magyar nemzetnek), de már egymást vádolják, verik át, támadják hátba, kötnek elvtelen szövetségeket a másik háta…
A COVID-19 pandémia negyedik hulláma az oltatlanok hulláma lesz.
Huszonötször valószínűbb, hogy egy be nem oltott ember kórházba kerül vagy meghal koronavírus-fertőzés következtében.
Az oltatlanoknak nem szabad a nyájimmunitás védelmében bizakodni, ugyanis a vírus folyamatosan mutálódik és egyre jobban fertőz.
Ezt alátámasztja, hogy míg az eredeti, Vuhanból indult koronavírus esetében egy ember átlagosan 2,5 másikat fertőzhet meg, addig a delta variánssal 8 embert.
Javaslom, aki még nem tette, oltassa be magát a rendelkezésre álló vakcinák egyikével.
Ezek hangoztak el ma a Kossuth Rádió, illetve az M1 reggeli műsoraiban.
Még a közelébe sem járnak a közös kormányzásnak (talán jobb is az országnak és az egész magyar nemzetnek), de már egymást vádolják, verik át, támadják hátba, kötnek elvtelen szövetségeket a másik háta…
A morálisan lezüllött jobbik, ordítozó, kisembert játszó elnöke bármit megtenne a hatalomért; még Gyurcsány Ferencnek a hazámat teljes lelki, erkölcsi és gazdasági válságba sodró egykori,…
Sokakat meglepett, hogy a delta-variáns fémjelezte 4. hullám miként tudta rátörni az ajtót Izraelre, amikor rendkívűl magas az átoltottság. Érdemes tisztába tenni, hogy az oltás elsősorban nem attól…
Itt az előválasztás hivatalos videóklipje azoknak, akik szerint indokolatlanul beszélünk a 2010 előtti időkről. Hamvas Béla is megkapta végre a választ régi felvetésére:
"Évek óta azon gondolkozom, ha…
Talán csak annyit lehet Deák Dániel remek összefoglalójához hozzátenni, hogy a saját hang híján a magyar baloldal közel száz éve “exportideológiákat” (Békés Márton) képvisel, állandóan nemzetközi…
"Memória, Mr. Johnson! Memória!"
(TOLLHEGYEN!)
UTCÁN.
Budapest, ma délután. Öt-hatévesforma gyerek kérdezi az apukáját:
- Ki az a néni a plakáton?
- Egy politikus.
- Nagyon ijesztő a feje.
- Tudom, fiam.
- Szerintem rosszat fogok álmodni tőle.
- Én is,…
A Magyar Falu program sikeres! 
Idén már több mint tizennégy pályázatot írtak ki, amelyek közül tizenháromban eredmény is született. 2019 óta egyébként 19 ezer…
Lesz majd mit megmagyarázni az ATV-ben, a HVG hasábjain és az RTL-híradóban 
Epekedve várjuk 

A Telex és a baloldali véleményvezérek szerint “illene térdelnie a magyar futballistáknak is”, mert éppen elég bűne van a magyarságnak.
Mi viszont úgy véljük, a labdarúgást - és általában a sportot -…