Az oltatlanok járványa lesz a negyedik hullám – figyelmeztetnek a szakértők. Merkely Béla professzor szerint például az oltatlanok 25-ször nagyobb valószínűséggel kerülnek kórházba és halnak meg, mint…
A Telex és a baloldali véleményvezérek szerint “illene térdelnie a magyar futballistáknak is”, mert éppen elég bűne van a magyarságnak.
Mi viszont úgy véljük, a labdarúgást - és általában a sportot - nem szabad keverni a politikával, ráadásul e gesztus hátterében egy zavaros ügy, valamint a történelem erőszakos és egyoldalú újraértelmezésének szándéka áll.
Ráadásul egy nemes gesztus nemtelen célra erőltetése kiüresíti annak használatát.
Már pedig ez a gesztus és a mögötte lévő mozgalom nemtelen, hisz a konkrét eset, vagyis egy többszörösen elítélt, és a rendőri intézkedéssel szemben erőszakosan ellenálló bűnöző szakszerű lefogása nem négerellenes fajgyűlölet.
Az ún. BLM mozgalom vezetői e tekintetben hullarablók, akiket csak a saját anyagi és politikai érdekeik, a világnézetük másokra kényszerítése vezérel. Röviden: a hatalom akarása.
Ami pedig a magyar baloldal hozzáállását illeti, szögezzük le: bármilyen vélt, vagy valós tettért, amit magyarok, vagy a magyar állam a korábbi századokban akarva vagy akaratlanul elkövetett bármilyen embercsoport ellen, azért egyetlen ma élő magyar ember sem felelős. De kollektíve a magyar nemzet sem lehet az!
Senki nem köteles ezért öngyűlöletet generálni magában, és szánom-bánom kultuszt gyakorolnia.
A magyar ember továbbra is csak Istene, a hazája és a kedvese előtt térdeljen!
Ha egyetértesz, dobj egy lájkot, és oszd meg ezt a posztot, hogy másokhoz is eljusson az üzenet!
Az oltatlanok járványa lesz a negyedik hullám – figyelmeztetnek a szakértők. Merkely Béla professzor szerint például az oltatlanok 25-ször nagyobb valószínűséggel kerülnek kórházba és halnak meg, mint…
No, de Bencus!, reggel még másképp volt...


...de azért kormányozni akarunk


Kell még valamit mondanunk, Ildikó? 

Hát ezt a trükköt Magyarországon se kell bemutatni 2021-ben
Ki lesz a befutó vajon itthon? Gyurcsány Ferenc? Gyurcsány Ferenc? Esetleg Gyurcsány Ferenc?
"And the Oscar goes to..."
Najó. Elég volt mára a Zinternetből
Sziasztok 
️VÉGRE!
️
Ítélethirdetéssel zárult az a becsületsértési per, amit Novák Katalin indított tavaly Homonnay Gergely ellen, aki „aljas n*ci fér*gek” nevezte a családügyekért felelős minisztert.
A Pesti…
De tényleg: ILYENKOR MI VAN? :D
Ahogy egy nagy baloldali gondolkodó mondotta: ""Nem az a lényeg, hányan szavaznak az emberre, hanem hogy ki számolja a szavazatokat."
A baloldal 4 nagy ellensége:
- A…