Az oltatlanok járványa lesz a negyedik hullám – figyelmeztetnek a szakértők. Merkely Béla professzor szerint például az oltatlanok 25-ször nagyobb valószínűséggel kerülnek kórházba és halnak meg, mint a beoltottak. Rossz hír számukra, hogy a folyamatos vírusmutációk miatt még a nyájimmunitásban sem bízhatnak: a delta variáns esetében egy ember átlagosan nyolcat fertőzhet meg a korábbi kettő helyett.
Védelem nélkül tehát csak idő kérdése a megbetegedés!
Az egyetlen hatásos módszert pedig az oltások jelentik. Hétfői podcastjában ezt hangsúlyozta Áder János államfő is, aki szerint a koronavírus elől nem lehet elbújni, ám a közel hatmilliós átoltottságnak köszönhetően végre megszűnt a kórházak leterheltsége, felszabadultan lehetett nyaralni, s az élet visszatérhetett a rendes kerékvágásba.
A következő hullám ugyan a nyakunkon – hétvégén 648 magyarnál mutatták ki a fertőzést – de a fentiek miatt a kormány már nem a korábban alkalmazott lezárásokban és korlátozásokban gondolkodik, hanem újabb és újabb oltási akciókban. Ha mindenki kéri a vakcinát, nem lesz megint kijárási tilalom, sem iskola- és boltzár.
Az oltás fontosságát nem lehet eléggé hangsúlyozni, beszédes, hogy a kórházba kerülők 90 százaléka semmilyen vakcinát nem kapott. A beoltottaknak viszont legfeljebb egy százaléka betegszik meg, ők is enyhe tüneteket produkálnak.
A világviszonylatban is gyors magyar nyitás elsősorban annak köszönhető, hogy februárban az EU-ban elsőként Magyarországon kezdték alkalmazni az orosz és kínai gyártmányú védőoltásokat is, amelyeknek köszönhetően rövid idő elteltével a lakosságarányos átoltottság itthon vált az egyik legmagasabbá Európában. Sőt, Merkely doktor is részben pont a keleti vakcinákkal magyarázta, hogy a belföldi járványhelyzet sokkal kedvezőbben alakult, mint Európa más részein, ahol azokkal nem oltottak. Azóta bebizonyosodott: a keleti és nyugati vakcinák mindegyike biztonságos és hatékony.
A harmadik oltás bevezetésével ráadásul további versenyelőnyre tettünk szert, ez ugyanis Magyarországon vált elsőként elérhetővé a kontinensen, augusztus elején.
A képlet tehát egyszerű: ha az emberek be vannak oltva, nem lesz korlátozás, működhetnek az iskolák, a szülők tudnak munkába járni, tehát működőképes marad a gazdaság. Mindannyiunk érdekében, éljünk a lehetőséggel! Plusz egy érv a vakcina mellett: ha idén ősszel lesznek korlátozások, azok nagy valószínűséggel csak az oltatlanokra fognak vonatkozni.
/posztok.hu











️VÉGRE!

