️Tavasz van: jönnek a kirándulások, bringázások, iskolán kívüli programok – ilyenkor különösen fontos, hogy a gyerekek biztonságosan közlekedjenek.
Célunk, hogy a gyermekek ne csupán szabályokat tanuljanak meg, hanem később tudatos, felelősségteljesen közlekedő felnőtté váljanak.
A KEVE program „Közlekedjünk együtt, vigyázzunk egymásra! program keretében a diákok a közlekedési alapismereteket tanulják meg. Az órák során a gyerekek megismerkedhetnek a gyalogos, kerékpáros és a tömegközlekedés alapvető szabályaival, megtanulják a legfontosabb közlekedési táblák jelentését, a közlekedési lámpák jelzéseit.

Már a látszatra sem adnak

A Radnai Márk által „első tiszásnak” nevezett Kéri László azt akarja, hogy Orbán Viktor helyett Zelenszkij vezesse Magyarországot!

Ezzel azt is bevallja, hogy a Tiszát az ukrán…

Ha rajtam múlik, akkor Zugló és Erzsébetváros újra nagy lesz!

Mindenki gondolja végig a pillanatot, amiben élünk! Úgy kell cselekednünk, hogy utódaink ne azt mondják, hogy "ha én akkor itt lehettem volna", hanem azt, hogy "igen, akik akkor éltek, megtettek…

Köszönjük, hogy ilyen sokan eljöttek a valaha volt legnagyobb Békemenetre

Gödöllő a fókuszban

Milyen szerepet kaphat a térség Budapest vonzásában?
Erről is szó lesz az Otthon Start Expón, ahol előadásomban beszélek a fejlesztési lehetőségekről és a jövőbeni irányokról.

MATE…

Baj van a toronyban odaát. Megérintette őket a vereség szele.

🤝🇪🇺Brüsszelben azt kérték, hogy szavazzuk meg az ukránoknak szánt pénzeket. Erre nem vagyunk hajlandóak addig, ameddig az olajat nem indítják újra.

Nekünk Magyarország érdeke az első!

Köszönjük…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média