Most már azért egy picivel többet tudunk az új kormány tervezett intézkedéseiről. Azokról, amelyekről a kampányban egy mondat erejéig sem volt szabad beszélniük.

A bizottsági meghallgatásokon megtudtuk, hogy a szexuális nevelés nem csak a szülő feladata, hanem másoké is. Négygyermekes apaként különösen érdekel, hogy mit tehetek majd akkor, ha az említett mások nevelési megközelítése nem olyan lesz, mint a miénk? S lehet-e majd ebbe a szülőknek beleszólása?

Figyelemre méltóak a külügyminiszter szavai is, aki szerint fellépnek majd az illegális migráció ellen, és konstruktívan vesznek majd részt a migrációs paktum végrehajtásában. Ezzel a paktummal ugyanis pont az a probléma, hogy legális útvonalakat stabilizál Európában, és azon tagállamoktól is elvárja a részvételt, akik nincsenek migrációs nyomás alatt (mondjuk azért, mert szigorúbb határvédelmi intézkedéseket hoztak, mint ahogy a leköszönő kormány tette). Az például, hogy a spanyol kormány félmillió bevándorlót legalizál, a migrációs paktum kereteiben minket is érintene.

Azt is megtudtuk, hogy előbb-utóbb ki fogják vezetni a multinacionális cégeket terhelő különadókat. Nagyjából hasonló érvelést használnak, mint ahogy a Bizottság tette számos ajánlásában.
Itt az lesz a több száz milliárdos kérdés, hogy az így kieső bevételeket a kormány hogyan pótolja, azaz kiktől veszi el.

A kampánytól eltérően a kormányzati munka nem üres lapot jelent tetszőlegesen felrajzolt végtelen ígérethalommal, hanem a valósághoz szükségszerűen igazodó felelősséget.

Nincs annyi sokadjára meghirdetett diadalbuli és méltóságot gyökerestől kiírtó alázós Facebook-akció, ami ezt el tudná fedni.

️Az új kormány tagjai letették a hivatali esküjüket, holnaptól el kell kezdeniük dolgozni.

Magyar Pétertől ma ismét meg kellett hallgatnunk, hogy a magyar gazdaság összeszerelő üzemekből áll. ☝️Hát nem…

"A tatárjárás a Fidesz kormányzásához képest egy laza hétvégi program... Kárpátalján az elmúlt években nem járt állami vezető... A magyar kulturális intézmények lepusztultak országszerte..." Tarr…

A mai nappal véget ért a kormányzati szolgálat.
Köszönöm mindazoknak, akikkel együtt dolgozhattam, tervezhettem, küzdhettem.

A segítő szakmában minden nap az emberi problémákra adható jobb…

Németh Balázs:
Az MTI vélhetően politikai utasításra levágta Sulyok Tamás hivatalban levő államfőt a Magyar Péterrel és Bóna Szabolcs miniszterrel készült közös fotóról. Ez az 1990 óta eltelt időszak…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média