🤡Az előválasztás résztvevői csak szándéknyilatkozat aláírása után kaphatnak szavazólapot és adhatják le voksukat.

📌Ez is azt igazolja, hogy a baloldali előválasztás lényegében színjáték, és nem a szavazók akaratát veszi alapul, hiszen előfordulhat, hogy a választónak olyan jelölt mellett kell előre elköteleznie magát, akinek a neve mellé nem szívesen húzná be az X-et.
📌Ráadásul Magyarországon szabad és titkos választási rendszer működik, azaz a szavazófülke magányában mindenkinek szuverén joga eldönteni, hogy az adott pillanatban melyik jelölt és lista mellett teszi le voksát, így az előválasztásnál tett szándéknyilatkozat lényegében ellenőrizhetetlen és betarthatatlan.
#demokratikusmemek

Forrás: PS

Az adócsökkentés egy olyan szó, amelynek még a jelentéséről sincs fogalmuk a liPsiknek.
️Az ő kedvükért röviden!
Azt jelenti, hogy kevesebb adót fizetsz be és a jövedelmed nagyobb része marad nálad.…

👊Az egész baloldalra jellemző az agresszív magatartás, nézzünk csak néhány példát!
Ha ez az agresszivitás a hatalommal társul, akkor történhetnek meg a 2006-os események.
️15 év alatt semmit sem…

Van akit felháborít, van akiben szánalmat kelt, és van aki csak nevet rajtuk. Akárhogy is, érdemes így egyben megnézni
Rövid videó a Gyurcsány vezette baloldal…

🇭🇺Így kell képviselni a Magyar érdekeket! 👍🏻

‼️A magyar belpolitikába ne avatkozzanak bele az ukránok sem!
📌Akkor sem ha fáj nekik az, hogy pénzt buktak, ugyanis Magyarország nem rajtuk…

Gyurcsány Ferenc egy idős bácsit fenyegetett meg ingerülten és erőszakosan az egyik utcai fórumán. Ellenzékben még csak fenyeget, kormányon azonban már veret is: a 2006-os rendőrterror időszakában az…

Még a feministák sem bírnak Havas Henrikkel
Ma már gyakorlatilag nincs olyan ember, aki ne hallotta volna Havas Henrik kéjes nyögdécselését, amit egy tanítványa segítségével hozott össze. Valahonnan előkerült egy hangfelvétel, amin tisztán…
Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média