‼️A magyar belpolitikába ne avatkozzanak bele az ukránok sem! 📌Akkor sem ha fáj nekik az, hogy pénzt buktak, ugyanis Magyarország nem rajtuk keresztül vásárolt gázt. #demokratikusmemek
Görgess tovább!
Gyurcsány Ferenc egy idős bácsit fenyegetett meg ingerülten és erőszakosan az egyik utcai fórumán. Ellenzékben még csak fenyeget, kormányon azonban már veret is: a 2006-os rendőrterror időszakában az…
Ma már gyakorlatilag nincs olyan ember, aki ne hallotta volna Havas Henrik kéjes nyögdécselését, amit egy tanítványa segítségével hozott össze. Valahonnan előkerült egy hangfelvétel, amin tisztán…
Mi várható Németországban Angela Merkel távozása után? Erről beszélgetett Deák Dániel Prőhle Gergellyel és Galló Bélával a Mozgásban hétfői adásában. #Mozgásban#Merkel#DeákDani
🟠A magyar gazdaság az idei első félév végére elérte a válság előtti kibocsátási szintjét, amit a legtöbb elemző későbbre várt. Jóval 6 százalék felett…
️Őszöd-15 Mandiner posztsorozat! Egy Győr-Sopron megyényi foglalkoztatott esett ki 2006-2010 között a munkaerő-piacról. (Győr-Sopronban 2010-ben kicsit kevesebben, mint kétszázezren dolgoztak.)…