A háború kitörése óta olvasom a különböző sajtófelületeken, hogy Oroszország már csődben van, összeomlott, Putyinnak pedig teljesen vége, sőt halálos beteg, rákos, egyes cikkek szerint valójában rég halott.

Ma reggel a Portfolio nevű, magát gazdasági szaklapnak tartó internetes portál azt írta egyik cikkének a címében, hogy "Az EU kivéreztette Oroszországot: most lesz igazán nehéz helyzetben Putyin kormánya." Megnyitottam, mert mondom, na végre vége a háborúnak, az oroszok biztosan leteszik a fegyvert, ha kivéreztette őket az EU a szankciókkal.

Erre mi van a cikkben? Az, hogy az orosz költségvetésnek a háború eddigi szakaszáig még többlete volt, de az év végére már lehet, hogy hiánnyal zárja a költségvetését Oroszország! Ez a nagy szenzáció!

Csak jelzésképpen: a legtöbb uniós tagállam költségvetése még békeidőben is hiánnyal zár (korábban a 3%-os hiánycélt kellett tartani, de a járvány óta ezt a legtöbben meghaladják, nálunk most 4,9% a hiánycél). Ha Oroszország esetében ez a kivéreztetés, akkor az EU országai már réges-régen ki lettek végezve!

Csak egy kérdésem maradt. Ha az orosz propagandát az EU kitiltotta, mert meglátásuk szerint hazugságokat terjesztett, akkor mennyiben különböznek attól az ilyen önhülyítő cikkek, amelyek az oroszok állandó összeomlását vizionálják? Miért nem lehet reálisan személni a helyzetet és belátni végre: az energiaszankciókkal az EU járt rosszul! Ez nem oroszpártiság, hanem józanság lenne!

Teljesen komolytalan ez már

Kilenc pontba szedték a követeléseiket a pedagógusok, a diákok és a szülők - írja a 444

Mivel igazából egyik sem egy egzakt dolog, így tárgyalni se nagyon van miről. Ilyen…

Mit mutatnak és miért fontosak a fogyasztói bizalmi indexek? - OecoBright

Fogyasztói bizalmi indexek lakossági megkérdezésen alapulnak, ún. önbevallási módszerrel, mely módszertanából eredően…

Az idei Cybersec konferenciát rendhagyó módon tartjuk meg, amire egy egész hetet dedikáltunk Nektek a Kiberhónap keretein belül Mit jelent ez? ℹ A hét folyamán minden nap 16 órakor új epizóddal…

Trump azt mondja, hogy meg kell nyernie az elnökválasztást, hogy Amerika újra helyes irányba álljon.

Én ehhez annyit mindenképp hozzáfűznék, hogy Európának is erre lenne szüksége!

Trump "Amerika az első…

Gyurcsányék nem a magyarok érdekeit képviselik, akkor is kitartanak a szankciók mellett, ha emiatt a magyarok gáz nélkül maradnak.

Azt is tudjuk, hogy miért teszik ezt, pontosan ezért fizetik…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média