Trump azt mondja, hogy meg kell nyernie az elnökválasztást, hogy Amerika újra helyes irányba álljon.
Én ehhez annyit mindenképp hozzáfűznék, hogy Európának is erre lenne szüksége!
Trump "Amerika az első…
A nagytudású Fekete-Győr András beszólt nekem, hogy nem tudok számolni. Állítólag 80 ezren voltak a baloldali tüntetésen – írta a Momentum bukott politikusa. A lenti kép idén március 15-én készült, ugyanazon a helyszínen, a Műegyetem előtti szűk rakpartrészen. Akkor is több tízezres tömegről fantáziált a baloldali sajtó, majd két hét múlva kétharmaddal nyert a Fidesz a választáson.
Kedves Bandi! Írhatnád azt is, hogy egymillióan voltatok, ez akkor is csak önhülyítés marad! Az érdeklődés valójában jól láthatóan elmaradt az október eleji tüntetéstől. Ez nem meglepetés, ugyanis:
👉Az elmúlt hetekben a Márki-Zay kikotyogta, hogy a tüntetéseket abból a pénzből fizetik, amelyet Amerikából küldtek a baloldal kampányára.
👉Az is kiderült, hogy az egészet ugyanaz a csapat szervezi, mint minden baloldali tüntetést 2013 óta.
👉Maga Dobrev Klára, Gyurcsány felesége hívta tüntetni az országot, nem csoda, hogy az ő eseményére csupán ennyien kíváncsiak.
👉Ráadásul nem csupán a baloldali pártok igyekeznek hasznot húzni, de még a baloldali politikai aktivista influenszer Noár is rárepült az anyagi haszonra, gyors forintokra igyekezett váltani a tüntetések feszültségét. Szintén nem csoda, hogy a magyarok erre sem voltak kíváncsiak.
A Telex.hu és a 444 persze alakuló forradalomról írt (nekik ez a szerep jutott), de ne dőljünk be ennek. Ez is csak egy szokásos baloldali tucat-tüntetés, amely csak arról szól, hogy a baloldali árnyékkormány miként szerezzen hatalmat. Kár, hogy most épp a tanárok helyzetetét használják erre.
Trump azt mondja, hogy meg kell nyernie az elnökválasztást, hogy Amerika újra helyes irányba álljon.
Én ehhez annyit mindenképp hozzáfűznék, hogy Európának is erre lenne szüksége!
Trump "Amerika az első…
Gyurcsányék nem a magyarok érdekeit képviselik, akkor is kitartanak a szankciók mellett, ha emiatt a magyarok gáz nélkül maradnak.
Azt is tudjuk, hogy miért teszik ezt, pontosan ezért fizetik…
️A XXI. Század Intézet meghívására Alain de Benoist világhírű író, filozófus, szerkesztő, a Francia Akadémia esszé-nagydíjasa tarja idén az Eötvös előadást!
👉Téma: Miért került válságba az Európai…
Magyarország megkérdezi az embereket, hogy mi a véleményük a szankcióról! Máshol csak rá kényszerítik a lakosságra!
Ez gyors volt
Déri Tibi már az új haverokkal tolta tegnap :D
Ha nem enyhül a kereskedelmi konfliktus Európa és Oroszország között, a következő tél még a mostaninál is nehezebb lesz.
👉 Az európai gáztárolókat például azért sikerült elfogadható szintre…