️Kőprofi: a vízügyi államtitkár szabadságra ment volna, az energetikai miniszter csak a nézők között ült, Orbán Anita pedig kiürítette a külügy épületét!
️A Tisza Párt parlamenti frakciója szombaton dönt arról, kit jelöl köztársasági elnöknek. A miniszterelnök Facebook-bejegyzésben jelentkezett be a Szent Korona előtt állva.
Magyar Péter pénteken bejelentette, hogy három személy közül választja ki a Tisza-frakció köztársaságielnök-jelöltjét. Neveket nem mondott, az elmúlt hetek találkozói alapján azonban három lehetséges jelölt rajzolódik ki: Fülöp Botond ügyvéd, Romsics Ignác történész és Baka András jogtudós, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnöke.
A jelöléseket hétfő délelőtt 10 óráig lehet benyújtani, ehhez legalább negyven országgyűlési képviselő támogatása szükséges. Az Országgyűlés kedden választja meg az új köztársasági elnököt.
A Fidesz és a KDNP továbbra is illegitimnek tartja Sulyok Tamás elmozdítását, ezért nem vesz részt az elnökválasztási folyamatban. A Mi Hazánk Tóth Máté energiajogászt jelöli.
Az előzmény, hogy Sulyok Tamás július végén aláírta a saját elmozdítását is lehetővé tevő 17. Alaptörvény-módosítást. Magyar Péter ezt követően először Polgár Juditot kérte fel államfőnek, a sakknagymester azonban visszautasította a felkérést.
/posztok.hu





️ Szavazz!


️