„Robert Ficót is elérték a tisztítótűz lángjai”, „Maffiaváddal vették őrizetbe a volt szlovák belügyminisztert” – szalagcímek 2022-ből.

Nem eredeti ötlet tehát, hanem Szlovákiából másolták Magyar Péterék a hétfőn bejelentett „Tisztítótűz-műveletet”, amelynek keretében tömeggyilkosokhoz és robbantásos merénylőkhöz hasonlították az Orbán-kormányt.

Szlovákiában 2022-ben csúcsosodott ki a történet, amikor a jegybankelnök, a volt államfő, az exbelügyminiszter és a volt rendőrfőnök ellen is büntetőeljárás indult. Sőt, a „Tisztítótűz-akció” elért Robert Fico akkori, „bukott” kormányfőig, akire egy olyan adónyomozó is terhelően vallott, akit még az ő idejében neveztek ki.

Nem kell mondani: a Robert Fico elleni eljárás sikertelennek bizonyult, megerősödve tért vissza és 2023 óta ismét ő Szlovákia miniszterelnöke. Az egész eljárást bosszúhadjáratnak tartotta.

Magyarországon is várhatóan hasonlóan „sikeres” lesz a művelet. Itt is inkább a politikai ellenfelek ellehetetlenítése áll a háttérben, nem pedig a valódi igazságszolgáltatás.

Mindez csak azért érdekes, mert ma V4-csúcs lesz Magyarországon, amelyre Robert Fico is érkezik, és találkozni fog Magyar Péterrel, aki ugyanolyan eljárásokat akar megindítani, mint amelyekkel őt is megpróbálták ellehetetleníteni.

Ne csak a kezét nézzétek hanem a száját is. Mi baj történhetett?

#EU - Tálibok érkeznek Brüsszelbe.
Igen, AZOK a tálibok.

Azok...Akik betiltották a lányok középiskolai és egyetemi oktatását. Akik nők millióit zárták ki a munka világából. Akik vallási alapon…

Liberálisok, amikor a keresztény gyökerekről, a nemzeti identitásról, az élet védelméről és a hagyományos családról beszélek az EP-ben. Irtóznak, mint ördög a tömjénfüsttől.

Jó reggelt Magyarország ️ induljon a mai nap. Fiúk lányok ez egyre jobb ami itthon folyik. Hogy mibe keveredtem mikor haza költöztünk de nem bántam meg, azóta van életem! Kint egy robot munka…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média