Mi, Magyarország, Szlovákia, Csehország és Lengyelország hosszú évszázadok óta élünk egymás mellett, osztozva kultúrában, hitben és hagyományokban. Ezek az értékek ma is erősítik közösségeinket, és…
❤️ Városunk gazdasági ereje és stabilitása lehetőséget kínál arra, hogy a közös eredményeinkből a közt szolgálók megbecsülésének irányába is fontos lépéseket tudjunk tenni.
A decemberi közgyűlés fog dönteni egy 557 millió forint összértékű javaslatcsomagról, melynek célja, hogy 2026-ban is biztosítani tudjuk azokat a bérkiegészítéseket, melyeket idén is.
Ennek az egyik legfontosabb eleme a szociális intézményeinkben - a Kossuth Zsuzsanna Szociális Intézményben, a Frim Jakab Képességfejlesztő Szakosított Otthonban, az Alba Bástya Család és Gyermekjóléti Központban, valamint a Kríziskezelő Központban - dolgozó 404 munkatársunkat érintő, bruttó 60 ezer forintos bérkiegészítés, melynek költségvetési vonzata mintegy 317 millió forint.
Az óvodáinkban dolgozó, nem pedagógus munkakörben foglalkoztatott munkatársaink számára elindított bérkiegészítés is folytatódni fog. Ennek keretében a pedagógiai asszisztensek havi 25 ezer forintot, a dajkák, óvodatitkárok, karbantartók, udvarosok és takarítók pedig havi 20 ezer forintot kapnak továbbra is.
️ A Humán Szolgáltató Intézetben dolgozó közalkalmazottak részére 2026-ban is biztosítjuk a havi bruttó 26.500 forintos támogatást, míg a gazdasági területen, valamint a Székesfehérvári Intézményi Központban dolgozó munkatársak számára az 5%-os, a kulturális intézményeink dolgozói számára pedig a 10%-os bérkiegészítést.
A fentieken túl az intézmények egyes foglalkoztatottjait idén is érintő, további bérkiegészítésekkel és a cafetéria biztosításával kerül majd beterjesztésre a 2026. évi költségvetés is, így azokról a testület februári ülését követően fogok beszámolni.
Mi, Magyarország, Szlovákia, Csehország és Lengyelország hosszú évszázadok óta élünk egymás mellett, osztozva kultúrában, hitben és hagyományokban. Ezek az értékek ma is erősítik közösségeinket, és…
Újabb csontvázkupac borult ki a brüsszeli szekrényből.
Csalás és korrupció gyanújával emeltek vádat az előző uniós külügyi főképviselő ellen, a hatóságok több belgiumi helyszínen tartottak razziát.…
Az Eurostat számokkal bizonyítja, hogy mekkora tévút a migráció. 
Látogatás Szir-Darja régió központjában, Gulistánban.
Ulugbek Khusainovval, a Közigazgatási Hatékonyságnövelési Ügynökség vezetőjével és Erkinjon Turdimovval, a régió kormányzójával folytattunk…
“Legyen ez az épület benzin a balatonfüredi működéshez és szakmai benzin a következő évtizedekre.”
Átadtuk a Főépítészség épületét és emléktáblát avattunk Lánszki Regővel, az Építési és Közlekedési…
Magyarország energiabiztonsága nem játék: olyan vezetőre van szükség, aki mind Nyugattal, mind Kelettel képes tárgyalni. Meggyőződésem, hogy ma Európában erre egyedül Orbán Viktor alkalmas. A szuverén…
Magyar Péter tagadja, hogy a nyilvánosságra került gazdasági program az övék.
De akkor mi az ő programjuk? Azt csak a választás után mondják el. Aha...

Nekünk a béke a legfontosabb!
️
Két politika van!
A közönség vérnyomása 120/70 Sepsiszentgyörgyön. Elkezdődött a Lázárinfó Erdélyben, jönnek a kérdések!