Az Eurostat számokkal bizonyítja, hogy mekkora tévút a migráció. 
Újabb csontvázkupac borult ki a brüsszeli szekrényből.
Csalás és korrupció gyanújával emeltek vádat az előző uniós külügyi főképviselő ellen, a hatóságok több belgiumi helyszínen tartottak razziát.
Újra egy olyan brüsszeli vezető ellen emelnek vádat, aki korábban üzemszerűen minősítette a magyar jogállamiságot és demokráciát.
Mogherini ügyén túl pénzmosással vádolják Reynders volt igazságügyi biztost, az Európai Parlament volt alelnökét pedig azzal vádolták, hogy kofferszámra fogadott el pénzt harmadik országoktól, számukra kedvező szavazatokért cserébe.
Biztosak lehetünk benne, hogy ezt az ügyet sem engedik majd az Európai Parlament napirendjére, miközben Magyarországról megrendezik a 35. boszorkányüldözéses vitát is.
Ennél is súlyosabb, hogy ugyanez az elit még csak a vitát sem engedi arról, hogy hogyan vándorolnak európai adófizetők százmilliárdjai ukrajnai aranyvécékbe. Az európai országok eddig elköltöttek 70 ezer milliárd forintnak megfelelő összeget Ukrajna támogatására, Ursula von der Leyen pedig most további 135 milliárd eurót kér. Az az Ursula von der Leyen teszi ezt, aki nem hajlandó nyilvánosságra hozni, hogyan tárgyalt le százmilliárdos vakcinaszerződéseket sms-ekben.
Ha a jogállamisággal és közpénzekkel kapcsolatos képmutatásnak van szobra, akkor egészen biztosan róluk mintázták.
/posztok.hu

Átadtuk a Főépítészség épületét és emléktáblát avattunk Lánszki Regővel, az Építési és Közlekedési…


️
600 oldalnyi tömény balos megszorítás. A budai zsúrpubiék 1️⃣3️⃣0️⃣0️⃣ milliárd forintot vennének el a családoktól és 3️⃣7️⃣0️⃣0️⃣ milliárdot a vállalkozásoktól, gyakorlatilag megszüntetnék az összes…