Évi 3 milliós magániskolából aggódik Gyurcsány embere a magyar oktatásért.
Nemrég Molnár Csaba, a DK EP-képviselője még arról ömlengett, hogy a magyar családoknak aközött kell választaniuk, hogy megélnek vagy tanítattják a gyermeküket.
Az “elnyomott, kivéreztetett” hazai baloldalra ez biztosan nem igaz és ezt maga Molnár Csaba bizonyítja.
Gyurcsány jobbkeze ma reggel töltött fel néhány képet közösségi oldalára, amelyen az látható, hogy útnak indítja gyermekét az iskolába.
A kisfiú zakóján látható címerről egy kis kutatómunka után kiderítettem, hogy a Brussels International Chatolic Schoolé.
️A katolikus iskola Brüsszel egyik legdrágább magániskolája, ahol a legolcsóbb tanév is több mint 3 millió forintba kerül.
Így aggódik a baloldal a magyar családokért.

Orbán Viktor: Magyarország és Szerbia megvédi Európát és Németországot
Orbán Viktor szerint ezért Magyarországnak és a szerbeknek közösen meg kell próbálniuk minél délebbi védelmi vonalakat kialakítani, hogy megállítsák a migrációt, de nagy kérdés, hogy Németország…
Tóth Gabi és a megélhetési leszbikusok
Mint mindenből, ma már hírességből is túlkínálat van. Régen egy válás is elég volt hozzá, hogy címlapra kerüljön valaki, de 2021-ben magas az üvegplafon. Természetesen most is vannak kiskapuk, amik…

A DK-s Varju László inkább eltöri a lábam, minthogy válaszoljon a kérdésemre.
A baloldaliaknak annyira kellemetlen Cseh Katalin 4,8 milliárdos biznisze, hogy látványosan menekülnek előle.
Menekülni…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média