Orbán Viktor: Magyarország és Szerbia megvédi Európát és Németországot
Orbán Viktor szerint ezért Magyarországnak és a szerbeknek közösen meg kell próbálniuk minél délebbi védelmi vonalakat kialakítani, hogy megállítsák a migrációt, de nagy kérdés, hogy Németország hogyan viszonyul majd ehhez a nagy nyomáshoz, akarja-e, hogy megállítsák, vagy ismét humanitárius folyosót akar nyitni.
Orbán Viktor azt mondta, hogy a történelmi példák azt mutatják, hogy amikor veszély fenyegette Európa belső részét, és meg kellett védeni Európát, akkor "sosem siettek a segítségünkre", hanem ütközőzónává nevezték ki ezt a térséget.
Ezt csinálták évszázadokon keresztül. És semmi jelét nem látom annak, hogy ez a gondolkodásmód megváltozott volna.

Orbán Viktor azt is mondta, hogy Magyarország úgy védte meg a németeket a 2015-ös válság során, hogy közben
a németek állandóan hátba lőttek bennünket jogállamisági eljárással és a kerítésépítéssel kapcsolatban is."Magunkra számíthatunk, de elég erősek vagyunk, hogy ennek a kihívásnak meg tudjuk felelni és meg is oldjuk.

Orbán Viktor facebook: https://www.facebook.com/orbanviktor

Orbán Viktor YouTube nem hivatalos: https://www.youtube.com/channel/UCfwsmFyvCFxP3ZIf3S5bMlA

Szijjártó Péter Facebook: https://www.facebook.com/szijjarto.peter.official

Varga Judit Facebook: https://www.facebook.com/VargaJuditMinisterofJustice

Novák Katalin Facebook: https://www.facebook.com/csaladesifjusag/

Magyarország Kormánya: https://kormany.hu/
Magyarország Kormánya YouTube: youtube.com/kormany.hu
Magyarország Kormánya Facebook: facebook.com/kormanyzat
Magyarország Kormánya Instagram: instagram/magyarorszag_kormanya

0:00 Orbán Viktor és Ana Brnabic aláírása
1:17 Orbán Viktor sajtótájékoztatója
12:17 Újságírói kérdések
#OrbánViktor #AnaBrnabic #migráció
Tóth Gabi és a megélhetési leszbikusok
Mint mindenből, ma már hírességből is túlkínálat van. Régen egy válás is elég volt hozzá, hogy címlapra kerüljön valaki, de 2021-ben magas az üvegplafon. Természetesen most is vannak kiskapuk, amik…

A DK-s Varju László inkább eltöri a lábam, minthogy válaszoljon a kérdésemre.
A baloldaliaknak annyira kellemetlen Cseh Katalin 4,8 milliárdos biznisze, hogy látványosan menekülnek előle.
Menekülni…

@Karácsony Gergelyszámai szabadesésben vannak, ezért Gyurcsányék mentőakciót indítottak. Ezen a héten épp azt játszák a közönségnek, hogy csörte van a baloldalon, hátha a verseny látszatától…

️Ő Gulyás Márton, balliberális politikai aktivista, aki legújabban riportert játszik a Partizán elnevezésű Youtube-csatornán.

👉Még a Soros-féle 444munkatársának is feltűnt, hogy az Orbán-kormányok…

Hogy mik nem vannak, a lengyelek is kifütyülték...

Figyi, srácok, szerintem adjátok fel... mi itten Mucsániában nem vagyunk felkészülve a ti nagy, büdös eszméitekre, nekünk jó lesz ez az ezer éve…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média