️Ő Gulyás Márton, balliberális politikai aktivista, aki legújabban riportert játszik a Partizán elnevezésű Youtube-csatornán.

👉Még a Soros-féle 444 munkatársának is feltűnt, hogy az Orbán-kormányok ciklusváltásaival egyidőben váltogatja a szerepeit.

👉A miértre egyszerű a válasz, hiszen a 2018-as kétharmados Fidesz győzelem után saját maga árulta el a titkát: ádáz ellenzékiként mindig próbálkozik valamilyen stratégiával, amivel meg tudja buktatni a nemzeti kormányt.

👉Most úgy látja, hogy az újságírói jelmez lesz célravezető, amellyel elérheti az egyesült baloldal létrehozását.

👉Így nem meglepő, hogy az előválasztásnak nevezett kampányesemény egyik fő szervezője éppen Gulyás Márton, amivel legitimálni kívánja azt, hogy Gyurcsánytól a szélsőjobbig bezárólag mindenki együttműködik a nemzeti oldallal szemben.

👉Érdemes lenne újragondolni, hogy jobboldaliak bemennek-e egy olyan politikai aktivistához, akinek deklarált célja megbuktatni őket.

️Pártsajtó után itt a sajtópárt! A balliberális sajtótermékek sokszor aposztrofálták magukat függetlennek és objektívnek, az elmúlt években azonban egyre kevésbé ügyeltek a látszatra: átvették a pártok szerepét, kijelölik az ellenzéki politikusok számára az irányt, aktívan részt vesznek a baloldali miniszterelnök-jelölt kiválasztásában is. Teljes elemzés: https://bit.ly/3jV4Hey

Hogy mik nem vannak, a lengyelek is kifütyülték...

Figyi, srácok, szerintem adjátok fel... mi itten Mucsániában nem vagyunk felkészülve a ti nagy, büdös eszméitekre, nekünk jó lesz ez az ezer éve…

Ismét parázs vitája volt Deák Dánielnek Nagy Józseffel a Plusz-mínuszban, aki továbbra sem érti, hogy miért mondják sokan, a baloldali előválasztás csak egy színjáték és valójában Gyurcsány Ferenc…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média