Nyíri Zoltán, a Ferencvárosi Torna Club ügyvezető alelnöke ma délután átadta a Fradi ️ sportszeradományát, melyet a Hungary Helps - Magyarország segít programmal e héten egyenesen Ghánába ️viszünk, hogy valamit visszaadhassunk az ottani fiatalok elrabolt gyermekkorából.⛹️‍
️Ez vezet minden küldetésünkön, és a Fradi szív is így dobog: Küzdeni mindig, feladni soha

A falvak lakói jól működtek együtt Magyarország kormányával a járvány elleni védekezésben. 🦠

Ennek köszönhető, hogy hazánk jóval előbb tudott nyitni, mint Európa legtöbb országa, és ennek köszönhető…

Itt vannak a legújabb baloldali ötletek: budapesti útdíj és még több kerékpársáv a nagy bevezető útvonalakra. Előtte megkérdezhetnék a budapestieket is.

Somogy ismét összefog!
A mai napon megtartott közös sajtótájékoztatónkon sajnos nem tudtam személyesen részt venni, ugyanis bírósági tárgyaláson kellett lennem. Ezért az eddig megtett intézkedésekről…

Megszületett a megállapodás a KAP reformról Luxemburgban. Magyarország vezetésével óriási erőfeszítések árán sikerült megvédeni a kisgazdaságok érdekeit.

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média