Megszületett a megállapodás a KAP reformról Luxemburgban. Magyarország vezetésével óriási erőfeszítések árán sikerült megvédeni a kisgazdaságok érdekeit.
Somogy ismét összefog!
A mai napon megtartott közös sajtótájékoztatónkon sajnos nem tudtam személyesen részt venni, ugyanis bírósági tárgyaláson kellett lennem. Ezért az eddig megtett intézkedésekről itt szeretnék tájékoztatást nyújtani.
Múlt pénteken hatalmas természeti katasztrófa pusztított Somogy megyében. Választókerületemben, Ságváron történt a legtöbb káreseménnyel kapcsolatos bejelentés. A hírről értesülve a helyszínre siettem és Kecskés Gábor polgármester úrral közösen jártuk be a leginkább érintett utcákat.
Egyeztetést kezdeményeztem dr. Neszményi Zsolt kormánymegbízott úrral, Biró Norbert megyei közgyűlési elnök úrral és a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetőjével, Wéber Antal dandártábornok úrral is.
A kialakult helyzet miatt még a hétvégén levélben kerestem meg, illetve tájékoztattam dr. Pintér Sándor és dr. Gulyás Gergely miniszter urakat, és kértem a kormány segítségét.
Ma délelőtt a Miniszterelnökséget vezető miniszter úrral személyesen is tárgyaltam.
A lefolytatott egyeztetések után bizakodó vagyok az állami segítségnyújtást illetően. Reményeim szerint, a károk pontos felmérését követően lehetőség lesz a kormány általi támogatások igénybevételére.
Közös elhatározásunk eredményeként a Somogy Megyei Önkormányzat számlát nyit a károsultak megsegítésére, amelyben a megye önkormányzatainak partnerségére is számítunk.
Bízom benne, hogy ezzel is segíthetjük a választókörzetemben fedél nélkül maradt ságvári embereket.
A kezdeményezéshez természetesen anyagi hozzájárulással magam is csatlakozni fogok, amint a számlaszám ismeretében erre lehetőség lesz.
Ezúton is köszönöm a katasztrófavédelem szakembereinek, a ságvári önkormányzati dolgozóknak és a helyi ingatlantulajdonosoknak a példás összefogást, az eddig elvégzett rengeteg kármentesítő munkát és a segítő közreműködést!
/posztok.hu





A 

A Kormány kiemelt jelentőségűnek tartja a Dunakanyar turisztikai térségbe tartozó településeket, elfogadta a térségben megvalósítandó fejlesztési programokat és az eddig elzárt uniós források is…
