Gőzerővel épül a szegedi tram-train kocsiszín és hamarosan érkezik a 4. szerelvény is!
A falvak lakói jól működtek együtt Magyarország kormányával a járvány elleni védekezésben. 🦠
Ennek köszönhető, hogy hazánk jóval előbb tudott nyitni, mint Európa legtöbb országa, és ennek köszönhető az is, hogy ezen a nyáron már bőven akadnak közösségi rendezvényeink. 
Agyagosszergényben a helyi Baráti Kör Egyesület és a Sportegyesület tagjai szerveztek közösen egy jó hangulatú rendezvényt, amelyre oly régóta vártunk már!
️
Hajrá Agyagosszergény! 


(Fotók: Tóth Attila)
Gőzerővel épül a szegedi tram-train kocsiszín és hamarosan érkezik a 4. szerelvény is!
️Van miről beszélni - ATV Egyenes Beszéd
Mi értjük, hogy egy nemzet nagyságát a hagyománya, a lelke és a büszkesége határozza meg.
Pesti Riporter: mindjárt kezdünk!
Itt vannak a legújabb baloldali ötletek: budapesti útdíj és még több kerékpársáv a nagy bevezető útvonalakra. Előtte megkérdezhetnék a budapestieket is.
Somogy ismét összefog!
A mai napon megtartott közös sajtótájékoztatónkon sajnos nem tudtam személyesen részt venni, ugyanis bírósági tárgyaláson kellett lennem. Ezért az eddig megtett intézkedésekről…
Megszületett a megállapodás a KAP reformról Luxemburgban. Magyarország vezetésével óriási erőfeszítések árán sikerült megvédeni a kisgazdaságok érdekeit.
Album Rogalin
Kőszeg, a magyar vidék egyik gyöngyszeme, ahol a találkozik a kultúra, a hagyományok és az innováció.
A mai sajtótájékoztatóra kivételesen Panni is elkísért, mert utána azonnal indult is táborozni az iskolatársaival.
Ilyenkor az egyik szemem sír, a másik pedig nevet. Mint minden szülőnek…