Legutóbb a győri, most pedig a nyíregyházi esemény kapcsán jött rengeteg komment a Tisza kamuprofiljaitól, azzal kapcsolatban, hogy nincs is háború,
miért kell háborúellenes gyűlést tartani?

Nyilván a szokásos ügymenetnek megfelelően roppant udvarias és cizellált módon artikulálták a véleményüket, hiszen szeretetországot építenek.
Ja nem.

No, kedves kamuprofilok, az a szomorú hírem van, hogy Oroszország 2022. február 24-én megtámadta Ukrajnát, és hát, szóval.. azóta is háborúznak egymással.

Lassan négy éve.

Van.

Háború.

A közvetlen szomszédunkban.

Tudom, hogy ez a merőben új információ felzaklat titeket, de tessék szépen feldolgozni.

Akár szakértő segítségével.

Ha ez megvan, tehát sikerült
feldolgozni és elfogadni a tény, hogy a közvetlen szomszédunkban háború dúl, akkor azzal is érdemes foglalkozni egy picurkát, hogy miért kell, illetve lehet tiltakozni a háború folytatás ellen.

Egyrészt mert ilyen a demokrácia.

Az emberek támogathatnak valamit és tiltakozhatnak is valami, vagy valaki ellen.

Pl a migránsaitok, -tudjátok akiket ölelgettetek, akiket etettetek, akiknek a lábát mostatok, akiket 2015-ben virággal és transzparensekkel vártatok-, két éve tüntetnek az Izraeli háború ellen.

Világszerte.

Párizsban, Londonban, Berlinben, Madridban, Barcelonában, New Yorkban.
Mindenhol.

Egy olyan háború ellen ami nem szomszédjukban zajlik.

És Gréta istennő is szokott olyan dolgok ellen tüntetni, illetve tiltakozni ami tőle többezer kilométerre zajlik.
Van ilyen.

De az orosz-ukrán háború a közvetlen szomszédunkban van, ráadásul magyar embereket hurcolnak el, és kényszerítenek a lövészárkokba golyófogónak.
Időnként agyon is verik őket a kényszersorozás közben.

Magyar embereket.

Tudom, a Tisza szerint a kárpátaljai felvidéki, délvidéki, vajdasági, erdélyi magyarok nem is magyarok, de mi ezt másképp gondoljuk.

Másrészt, -és ez a fontosabb- Ukrajna nemhogy a saját háborús költségeit de még önmagát sem lenne képes finanszírozni Európa nélkül.

Gyakorlatilag mi, európai adófizetők fizetjük az összes töltényt, tankot harckocsit, drónt, pisztolyt, puskát, sapkát, de még az ellátmányt is.
Mindent.

Így aztán, bár akaratunk kívül, de Oroszország és Ukrajna háborúja a mi háborúnk is lett.

Most abba nem is mennék bele, hogy egyre több európai politikus, szakértő, véleményvezér követeli, hogy Európa ne csak fegyvereket hanem katonákat is küldjön az oroszok ellen.
Ami ugyebár a harmadik világháborút jelentené.

Szóval mi ezért tiltakozunk a háború ellen.

Mert elegünk van a vérontásból,
mert elegünk van abból, hogy a háború miatt döglődik egész Európa gazdasága, mert elegünk van abból, hogy magyar emberek halnak meg a háborúban.

Mert nem akarjuk, hogy kitörjön a harmadik világháború!

Örülök, hogy segítettem.

Szívesen.

Már a HVG is látja! Orbán Viktor vezet, Magyar Péter pedig apad
Már a HVG is látja! Orbán Viktor vezet, Magyar Péter pedig apad.

☝️Havas Henrik a magyar közélet talán leginkább perverz alakja - erről beszélt Kocsis Máté az Igazság órája műsorban.

️Nyilvános fórumra hívom Magyar Péter észak-pesti jelöltjét! Ideje kiállnia a választók elé, és elárulni, hogy milyen sorsot szán az itt élő embereknek Brüsszel. Tisztelt Müller Anna! Kérem,…

Rollermosó Bandi most azt találta ki, hogy a Mandiner díj miatt majd felelelősségre akar vonni.
Hogy pontosan hogyan érti ez a szellemi világítótoronynak nehezen nevezhető bukta Bandi, azt nem tudni.…

Demokráciavetítés a Tiszánál! 150 százalékos szavazati arány az egyik előválasztási körzetben... 300 ezres részvétel... Ez 2021-ben még 662 ezres volt!

Indul az adventi gasztrosorozatunk – Receptek tűzoltó módra 👇

Első fogás a legendás mohácsi babos étel, amelyet még Bud Spencer is megirigyelne.

Az adventi készülődés elején, az első vasárnap…

Meddig marad Ukrajna talpon?
Nem sokáig...
Éneklés közben léptek le az emberek!
❗️Magyar Péter nyíregyházi haknijáról elindultak haza az emberek, amikor Péterék a színpadon karácsonyi dalokat kezdtek el énekelni. November 29-én…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média