És akkor a baloldal messiása, Márki-Zay azt találta mondani, hogy
Soros György EGYETLEN migránst sem hozott be Magyarországra.
Köszönjük, Emese

Az biztos, hogy nagyon igyekszik megfelelni a főnökének,…
Emlékeztek? Szijjártó Péter július végén bejelentette: várhatóan 2024-ben vagy 2025 első felében ismét lesz magyar űrhajós 45 évvel Farkas Bertalan 1980-as történelmi repülése után. A külügyminiszter hozzátette: a magyar űrhajós amerikai együttműködéssel juthat el a Nemzetközi Űrállomásra, ahol hazai fejlesztésű eszközökkel folytathat kísérletet.
Csütörtökön el is indult a űrhajós-kiválasztási folyamat. Ferencz Orsolya, a Külgazdasági és Külügyminisztérium űrkutatásért és űrtevékenységért felelős miniszteri biztosa emlékeztetett: a most útjára indított Hunor (Hungarian to Orbit) nemzeti kutató űrhajós programra jelentkezőkkel szemben fontos elvárás, hogy műszaki, természettudományos beállítottsággal bírjanak. Kiemelt elvárás a nemzetközi sztenderdeknek megfelelően a magas fokú pszihés terhelhetőség, a felsőfokú angoltudás, valamint az, hogy a jelentkező határozott, kiegyensúlyozott személyiség legyen. - A nemzeti űrhajós programra jelentkezőknél elengedhetetlen feltétel a valós teljesítmény, a kiemelkedő készségek és a hazaszeretet - tette hozzá.
A kiválasztási eljárás teljesen nyitott, így komoly esély van rá, hogy Farkas Bertalan után egy nő lesz a második magyar asztronauta az űrben. Ferencz Orsolya korábban az Aktuálisnak nyilatkozott először minderről, s közben azt is kihangsúlyozta: tévednek, akik úgy gondolják, hogy egy ekkora országnak nincs keresnivalója az űrversenyben.
Ha te is büszke vagy a magyar űrkutatás eredményeire, oszd meg ezt a posztot, és kövesd az Aktuálist!
És akkor a baloldal messiása, Márki-Zay azt találta mondani, hogy
Soros György EGYETLEN migránst sem hozott be Magyarországra.
Köszönjük, Emese

Az biztos, hogy nagyon igyekszik megfelelni a főnökének,…
Tudjuk Feri.
Nem könnyű
Klári bikiniben, vagy a szike...
Azért Marxi a dezsős interjúban csak megkérdezhette volna, hogy a japán könyvtáras füles CIA-s vagy MI5-os volt-e.
Szevasz, Jakab Péter! Lenne nálunk néhány kőműves meló, de mindenki 3-4 milliókat mond alsó hangon. Küldd már át a szakid számát, köszi!
Nem, nem érdekel Gyurcsány vakbele
Miközben állítólag tombol a diktatúra, az ellenzéki politikusok pedig ki vannak véreztetve, a Gyurcsány házaspár éppen egy luxusnyaraláson vesz részt. Emlékezetes: korábban Karácsony Gergely…