Miközben állítólag tombol a diktatúra, az ellenzéki politikusok pedig ki vannak véreztetve, a Gyurcsány házaspár éppen egy luxusnyaraláson vesz részt. Emlékezetes: korábban Karácsony Gergely helyettese is így tett. Gyurcsány egyébként ezzel Márki-Zaynak is üzen: nélküle nem bír kampányolni, a DK mozgósítása nélkül súlytalan, ami már október 23-i tiltakozásnál is látszott, ahova a DK nem nagyon mozgósított, így igen kevesen voltak.

👉A TV2 Mokka vendége voltam.

Tudtad, hogy neked meg nekem, vagyis nekünk, adófizetőknek 588 milliárd forintba került eddig a magyar kerítésépítés és külső határvédelem? Ezzel persze önmagában semmi baj nem lenne, hiszen ha ennybe…

Gyakorlat során a hullámok közül mentettek ki egy embert a Tiszán

A Nyíregyházi Települési Önkéntes Mentőszervezet részére tartottak gyakorlatot szerdán a Tiszán. Ennek során a vízbe esett személyt…

A magyarországi Soros-blogok Brüsszel támogatásával építik ki az internetes cenzúrát

Nemrég kiderült, hogy a Magyar Jeti Zrt. az AFP hírügynökséggel közösen, és az Európai Bizottság támogatásával indít…

Márki-Zay Péter úgy kampányol a migráció mellett, hogy arra még Brüsszelben is csettintenének.

Azt mondja, hogy Soros György EGYETLEN migránst sem hozott be Magyarországra.

Vajon mi ez a nagy…

Ferencünknek még a vakbelét is megfeküdte a békemenet!
Nem merte a Szardiniai egészségügyre bízni magát inkább hazautazott, a remek Magyar orvosokhoz és kiváló kórházakba.
Mielőbbi jobbulást kívánunk…

️ Örülök, hogy szokás szerint túltolja a 444. Persze, csak idéznek, meg minden, de ugyanezt az elkerekedett szemű propagandát tolták Karácsony esetében is.
Az persze egy más kérdés, hogy az általuk…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média