Egyperces gondolatok az anyai élet vidám, felemelő, vágyott, olykor tehetetlen, máskor inspirált pillanatairól. Mindig arról ábrándoztam, hogy az első gyermekem fiú lesz, gondolom azért, mert én magam is szerettem volna egy bátyót. Az élet azonban nem így hozta, lányos anya lettem...

"Tétje van, hogy milyen nőket nevelünk a lányainkból, és én boldog vagyok, hogy erre a feladatra meghívást kaptam."

Miközben állítólag tombol a diktatúra, az ellenzéki politikusok pedig ki vannak véreztetve, a Gyurcsány házaspár éppen egy luxusnyaraláson vesz részt. Emlékezetes: korábban Karácsony Gergely…

Tudtad, hogy neked meg nekem, vagyis nekünk, adófizetőknek 588 milliárd forintba került eddig a magyar kerítésépítés és külső határvédelem? Ezzel persze önmagában semmi baj nem lenne, hiszen ha ennybe…

Gyakorlat során a hullámok közül mentettek ki egy embert a Tiszán

A Nyíregyházi Települési Önkéntes Mentőszervezet részére tartottak gyakorlatot szerdán a Tiszán. Ennek során a vízbe esett személyt…

A magyarországi Soros-blogok Brüsszel támogatásával építik ki az internetes cenzúrát

Nemrég kiderült, hogy a Magyar Jeti Zrt. az AFP hírügynökséggel közösen, és az Európai Bizottság támogatásával indít…

Márki-Zay Péter úgy kampányol a migráció mellett, hogy arra még Brüsszelben is csettintenének.

Azt mondja, hogy Soros György EGYETLEN migránst sem hozott be Magyarországra.

Vajon mi ez a nagy…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média